Harmadik hellyel melegített a Vk-ra

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2007.12.04. 23:48
Címkék

Jó alapot szerzett a négyesfogat hajtó Dobrovitz József a pénteken kezdődő budapesti lovas Világkupára a múlt hét végi stockholmi fedeles versenyen: a harmadik helyet szerezte meg az egyik legrangosabb, 16 ezer néző előtt zajló svédországi Vk-n.

Úgy hallottuk, különleges „hobbija” van: a nemzetközi versenyekről hazaérkezvén meg sem pihen, azonnal befogja a fogatát.

A versenyek után általában én vezetem haza a kamiont, ezúttal azonban repülővel jöttem Stockholmból, de most is tartottam magam a hagyományokhoz, és valóban befogtam a fogatomat. Igaz, most az itthon maradó állatokkal foglalkoztam, hiszen a budapesti versenyen szereplő lovaim, egy kivétellel, még úton vannak.

Vagyis Budapesten új lovat próbál ki a fogatában?

Így van. Mivel ez a viadal nem ad Világkupa-pontot, így jó lehetőség arra, hogy teszteljem a fiatal lovat.

Igaz az, hogy a hollandok világbajnoka, Ijsbrand Chardon is az ön lovaival versenyez Budapesten?

Igen, Chardon ezúttal nem hoz fogatot magáva. A lovakat én adom, a kocsit pedig a Lázár testvérek. Előfordul, hogy kisegítjük egymást.

Akárcsak Lázárék, ön is „családilag” képviselteti magát a budapesti tornán.

A feleségem, Kucsera Mónika a segédhajtóm, akivel természetesen mindent megbeszélünk, és ő hasznos tanácsokat ad. A fiam, ifjabb Dobrovitz József pedig a pónifogathajtás magyar bajnoka, így mindhármunknak lesz jelenése ezen a hétvégén.

Legfrissebb hírek

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
20 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
34 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
40 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
42 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája