Elszalasztott esély

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.12.08. 23:42
Címkék

Bravúrra készült a TEVA-Vasas Plaket: a Domino elleni hazai döntetlen – és az elveszített két pont – után a két évvel ezelőtti Euroliga-aranyérmes otthonában is győzni akart. A hat világbajnokkal felálló Jug ellen ez nem kis fegyvertény lett volna.

Rosszul kezdődött a mérkőzés a Vasas számára, a horvátok két ötméterest is kaptak, Miho Boskovic dupláját Pavo Markovic toldotta meg, miközben csak Mátyás Zoltán talált be a vendégek részéről. Tóth Márton szépített, ám Paulo Obradovic ismét visszaállította a kétgólos különbséget.

A második negyedben mindössze egy gól született, ám azt a piros-kékek szerezték: a Varga fivérek használtak ki egy emberelőnyt, Dániel passzából Dénes volt eredményes. Ha már a fórokról esett szó, a játékvezetők – ebben főleg a spanyol Moliner volt a főszereplő – erőteljesen megfújták a hazai pályát, ám a kiválóan küzdő Vasas végig tartotta magát. Földi László együttese nagyszerűen védekezett emberhátrányban, az Ethnikosz elleni első mérkőzésen a fórokat remekül kihasználó horvátok ezúttal nyolc előnyből csak egyet tudtak értékesíteni.

A harmadik negyedben tovább javította helyzetét a Vasas, öt háromról hét hatra jött fel a magyar együttes. A mérkőzés végére a horvátok egyre jobban elfáradtak, ám az utolsó nyolc percben csak egy előnyt kaptak a piros-kékek, egyenlő létszámban pedig nem sikerült egyenlíteniük.

Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
3 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
26 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
26 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
39 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
58 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája