Remeklés a Bernabéuban

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2007.12.12. 00:05
Címkék
A Real Madrid hozta a kötelezőt: a Bernd Schuster edzette csapat 3–1-re verte meg a Laziót hazai pályán, és a Bajnokok Ligájában bejutott a legjobb tizenhat csapat közé.

Delio Rossi, a Lazio vezető edzője a csapat madridi repülőútja előtti utolsó edzésen végigsétált a római csapat öltözőjében, és mindegyik szedelődzködő játékosától megkérdezte: szeretne-e Spanyolországba menni a társasággal? A tréner nem jókedvében végzett közvélemény-kutatást, mert mint mondta, a Bernabéuban nem mindennap szerepelhet labdarúgó, és ő csak azokat akarja pályára küldeni a Real Madrid elleni sorsdöntő meccsen, akik felkészültek a csatára.

„Minden kerettag igennel felelt, és vállalta a játékot – mondta Delio Rossi, aki miután megtudta, hogy nincs a futballistáiban félsz, ismét szólásra emelkedett, és felvázolta játékosainak az esélyeket. – Csak akkor nyerhetünk, ha erőn felül teljesítünk, a Real rossz napot fog ki, a bíró és a szerencse is mellettünk áll. Ha bármelyik feltétel hiányzik, lemondhatunk a továbbjutásról.”

A mérkőzés elején úgy tűnt, van esélye a Laziónak: előbb a játékvezető nézett el egy lest a vendégek javára, majd Raúl fejese után csattant a kapufán a labda. Ám a félidő további részében kiderült, hogy hiába küzd becsülettel az olasz csapat, a Real nemhogy rossz, hanem éppen ellenkezőleg, kitűnő napot fogott ki. Előbb Júlio Baptista bizonyította az őt mellőző Bernd Schusternek, hogy helye van a spanyol bajnoki címvédő kezdőcsapatában (a brazil hatalmas erejű lövésével szerzett vezetést a házigazda), majd Raúl célzott fejjel pontosabban, mint a meccs elején, s növelte a madridi előnyt, majd az első negyvenöt perc parádés Real-gálájára Robinho találata tette fel a koronát.

A folytatásra azt a „luxust” is megengedhette magának Bernd Schuster, hogy olyan világsztárt váltson világsztárra, aki kevesebb lehetőséget kapott az utóbbi időben: így a Robinho helyére becserélt Arjen Robben is bizonyíthatott. Noha a Real-előadás a második félidőre nem volt annyira látványos, a madridi drukkerek nem lehettek elégedetlenek – még annak ellenére sem, hogy a vendégek Goran Pandev révén szépítettek. A csapat olykor a régi, „galaktikusnak” nevezett együttest idézte a klub négyszázadik európai kupamérkőzésén: könynyedén verte meg a Laziót, s jutott be a BL legjobb tizenhat csapata közé.

Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
11 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
55 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája