Ovecskin: álomszerződés

I. SZ.I. SZ.
2008.01.11. 23:19
Címkék

Washingtonban ragaszkodnak Alekszandr Ovecskinhez, akivel megkötötték minden idők legdrágább NHL-szerződését. A 22 éves csatár, aki két és fél idény alatt szerzett 130 góljával már elindult a legendává válás útján, 12 évre 124 millió dollárt kap majd a Capitalstől. Az orosz hokis bízik benne, hogy idővel megerősödik a csapat, és felkészült rá, hogy a fővárosiak vezére legyen. „Nem akarok elmenni Washingtonból, ez a második otthonom. Szeretem az együttest, a szurkolókat, szinte minden ideköt” – mondta Ovecskin, aki egyetlen ügynököt sem vont be a tárgyalásba, szüleivel közösen vett részt a megbeszéléseken (és ezzel jó néhány százalékot megspórolt a fizetéséből). „Engem nem érdekel a pénz, csak a hoki. Mindenem megvan, legfeljebb a fogaimat kell pótolnom, meg néha borotvát kell vennem” – tette hozzá Ovecskin.

Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
25 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
25 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
38 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
56 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája