Szupersztárok versenye

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.01.28. 22:39
Címkék
Klasszisokkal telitűzdelt csapatok remek küzdelmeit hozta a dán sikerrel záruló férfi kontinensbajnokság, amelyen a magyarok nyolcadikok lettek, így lemaradtak az olimpiai selejtezőről. Skaliczki László játékosai ugyanakkor bizonyították, hogy felveszik a versenyt a legjobbakkal, pedig a felkészülésüket és sikeresebb Eb-szereplésüket sok hátráltató tényező és a balszerencse is akadályozta.

Temérdek kézilabdabarát érkezett Norvégiába a környező országokból, főleg Dániából (ők kisebb fiesztát tartottak Lillehammerben, megünneplendő a győzteseket), Németországból (a világbajnok gárdának óriási a tábora) és Svédországból, sőt az olimpiai bajnok horvát csapatot (amely sérülésektől tizedelve is eljutott az ezüstéremig) is több százan kísérték.

A varázslatos hangulatú versenyen a világelit csapatai között olykor csak hajszálnyi különbség döntött. Ez alátámasztja azt a véleményt, amely szerint kifejezetten jó eredmény a kontinens legjobb tíz csapata közé bekerülni (a vb-2. lengyelek a hetedikek, a legutóbbi Eb-2. spanyolok a kilencedikek lettek, az éremesélyes Oroszország pedig be sem jutott a legjobb 12 közé).

Az olimpiai selejtezőre aspirálók közül a norvégok és a svédek lettek a befutók. A magyarok lemaradtak az ötkarikás kvalifikáció lehetőségéről, de a körülmények ismeretében nem szabad lebecsülni a roppant erős mezőnyben megszerzett, sok vetélytárs által irigyelt nyolcadik helyet.

A teljes magyar keret csupán néhány napot tölthetett együtt az Eb előtt. A decemberi Karácsony-kupán csak részfeladatokat gyakorolhattak a csapatrészek, valamint néhány fiatal tudását mérhette fel a kapitány. Aztán a franciák elleni két mecscsen, majd már Norvégiában a Posten-kupán összerázódhatott a Putics Barnát, Buday Dánielt, Díaz Ivót nélkülöző együttes, amelyből többen sérülésen, műtéten estek át a közelmúltban. Emiatt viszonylag kevesebb feladatot kapott klubjában Császár Gábor, Fazekas Nándor, Gál Gyula, Laluska Balázs és Nagy László, de az Eb-n – szerencsére

– nem mindegyikükön lehetett észrevenni a kihagyást. Skaliczki László okos taktikusként a meccseken szakaszonként pihentette a fáradni látszókat, és az ellenfelek harcmodorához is igazodva hozta meg döntéseit.

Az élete legjobb formáját nyújtó Ilyés Ferencnek és társainak bravúros győzelmei nem bizonyultak elégnek az elődöntőre, mert hirtelen és nehezen érthető formahanyatlásuk miatt pontokat hullajtottak el Svédország és Izland ellen. Ezzel betolták maguk elé az elődöntőbe Fortuna kegyeltjeit, a németeket.

Az ellenfelek egymás elleni, nekünk esetleg kedvező eredményeiben hiába bíztunk a középdöntő utolsó fordulójában. Sem a németek, sem a horvátok nem a mieink reményei szerint végeztek, így az Eb-n szerezhető két olimpiai kvalifikációs hely a norvégoké és a svédeké lett (Dánia kontinensbajnokként pekingi résztvevő).

A jövő januári világbajnokság Horvátországban lesz, de akadnak, akik már előre néznek. Ilyen például a 2011-es férfi vbre pályázó Svédország, amely már a decemberi női vb-n, majd most az Eb-n is gőzerővel lobbizott a vb-rendezés jogáért, amelyre Magyarország is pályázik, s az IHF-ből kiszivárgó hírek szerint nem is rossz eséllyel.

Legfrissebb hírek

Lemondott posztjáról a szaúdi szövetség elnöke a világbajnokságról való kiesése után

Foci vb 2026
4 perce

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
8 perce

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
50 perce

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
53 perce

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
1 órája

Jó reggelt, jó szurkolást! Három mérkőzéssel folytatódik a világbajnokság

Foci vb 2026
1 órája

Mexikóvárosban rendkívüli intézkedéseket vezettek be a világbajnokság miatt

Foci vb 2026
1 órája

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik