Még keresi csapatát

2008.02.16. 23:31
Címkék

Négy hivatalos felkészülési mérkőzés vár a jövő héten a magyar vízilabda-válogatottra, amely a találkozók mellett a németekkel közös kétkapus edzéseket tart. Kemény Dénes szövetségi kapitány már az aktuális keret kihirdetésekor hangsúlyozta, hogy ez még nem az olimpiai csapat, a következő hétnek az lesz a célja, hogy a szakvezető kipróbálja, mi lenne a Pekingbe utazó együttes ideális összetétele.

A Volvo-kupa sajtótájékoztatóján Kemény Dénes elmondta, hogy a torna utolsó napján 18 pólóst szeretne szerepeltetni, de csak akkor, ha az európai szövetség (LEN) erre áldását adja.

Emellett jelezte, a legutóbbi, novemberi edzőtábor óta javult a kerettagok teljesítménye, de még így is csak a jelöltek egyharmadáról tudja, hogy ha semmi sem jön közbe, akkor ott lesz az olimpián, azaz négy-öt játékos mellé keresi a többit.

A jelenleg huszonegy tagú keret hétfőtől – a németekkel együtt – gyakorol a Margitszigeten, majd a két válogatott szerdán Hódmezővásárhelyen vív hivatalos mérkőzést egymással, péntektől vasárnapig pedig a 2. Volvo-kupán keresheti a kapitány az ideális csapatot. Az első Volvo-tornát tavaly Debrecenben megnyerték a magyarok, a cél az idén sem lehet más. A riválisok közül Ausztrália már biztos pekingi résztvevő, míg a románok és a kanadaiak (valamint a németek) a március 2-án kezdődő aradi olimpiai selejtezőre készülnek.

Legfrissebb hírek

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
3 perce

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
4 perce

Amorim rotálva nyerne, Nagy Ádám bizonyítana a San Siróban – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
7 perce

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
37 perce

Sótonyi László szeretné, ha már az első meccsen harapna és szenvedéllyel hajtana a csapata

Kézilabda
41 perce

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Kokó ötlete a Papp-kupa

Ökölvívás
1 órája