Tévez: szurkolói elismerés

2008.02.16. 23:31
Címkék

Nem mindennapi megtiszteltetés érte Carlos Tévezt. A Corinthians szurkolói a Manchester United argentin csatárát választották a klub valaha volt legjobb támadójának. A brazil egyesület a közeljövőben játssza ötezredik hivatalos mérkőzését, és a Lance! című magazin ebből az alkalomból a honlapján indított közvélemény-kutatást a drukkerek körében. Tévez a szavazatok 41.24 százalékát kapta meg, és ezzel olyan nagyságokat előzött meg, mint a világbajnok Viola vagy a később a Portóval 1987-ben BEK-et nyerő Casagrande. Nem meglepő, hogy az internetet rutinosan használó fiatalok nem a régi klasszisokra szavaztak, az viszont kétségkívül jelzésértékű, hogy Tévez argentinként lett patinás brazil klub legjobb támadója. A csatár 2004 decemberében igazolt a Corinthianshoz, majd 2005-ben csapatkapitányként vezette bajnoki címre csapatát, ő pedig a szezon legjobb játékosa lett (külföldi labdarúgó 1976 óta nem érdemelte ki ezt a címet). Tévez 2006 nyarán igazolt Európába, a West Hamhez, onnan pedig egy évvel később került az MU-hoz.

Legfrissebb hírek

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
3 perce

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
4 perce

Amorim rotálva nyerne, Nagy Ádám bizonyítana a San Siróban – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
7 perce

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
37 perce

Sótonyi László szeretné, ha már az első meccsen harapna és szenvedéllyel hajtana a csapata

Kézilabda
41 perce

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Kokó ötlete a Papp-kupa

Ökölvívás
1 órája