Zsolnai Róbert bizonyítana

2008.02.16. 23:31
Címkék

Habár Supka Attila (is) csak a mérkőzés előtt hirdeti ki a Budapest Honvéd kezdőcsapatát, szinte biztosra vehető, hogy a hórihorgas támadó, Zsolnai Róbert helyet kap benne a szombat kora délutáni, Debrecen elleni Ligakupa-mérkőzésen.

Ha másért nem, azért, mert általában beválik a dörzsölt szakemberek azon húzása, ha egy labdarúgónak éppen korábbi együttese ellen szavaznak bizalmat.

„Próbálok erre a mérkőzésre is ugyanúgy gondolni, mint a többire – mondta Zsolnai Róbert, aki a piros-fehér színeket még tavaly decemberben cserélte piros-feketére. – Picit talán jobban izgulok a kelleténél, de ez szerintem inkább annak tudható be, hogy csapattársaimmal együtt nem tudom pontosan, mit várhatunk szombati ellenfelünktől. Még a debreceniek összeállításáról is csak a lapokból értesültünk, és többen azt mondták a napokban, hogy nem a legerősebb csapatukkal állnak ki. No, majd meglátjuk. Akárhogy is lesz, szeretnénk saját közönségünk előtt nyerni. Úgy tekintünk ugyanis erre a találkozóra mint a bajnoki rajt előtti főpróbára.”

Legfrissebb hírek

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
3 perce

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
5 perce

Amorim rotálva nyerne, Nagy Ádám bizonyítana a San Siróban – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
7 perce

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
37 perce

Sótonyi László szeretné, ha már az első meccsen harapna és szenvedéllyel hajtana a csapata

Kézilabda
42 perce

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Kokó ötlete a Papp-kupa

Ökölvívás
1 órája