Favoritként Brazília a cél

2008.02.27. 23:36
Címkék

Ez már a célegyenes, a ma gyar futsalválogatott csütörtöktől a brazíliai vb-szereplésért játszik. Noha a Kozma Mihály vezette csapatnak nem sikerült túl jól a belgák elleni főpróba (Móron 3–3-as döntetlent ért el, Győrszentivánon pedig 6–2-es vereséget szenvedett), a házigazda gárda a favorit a gyöngyösi selejtezőtornán. Amellett, hogy a szövetség újabb diplomáciai sikerének köszönhetően itthon léphetnek parkettre a szakág legjobbjai, az UEFA is a magyar válogatottat ítélte esélyesnek, hiszen a mieink az első kalapból kerültek Anglia, Macedónia és Lengyelország mellé. A brazíliai vb-hez azonban még a csoport első helyének megszerzése is kevés: mivel a világbajnokságon mindössze öt európai ország vehet részt, a csoportelsők, illetve a két legjobb második pótselejtezőn harcolhatja ki a kontinensviadalon való szereplést. A magyar válogatott legnagyobb riválisa a kvartettben vasárnapi ellenfele, Lengyelország. A lengyeleknél egyre népszerűbb a futsal, amit jól példáz, hogy Michal Listkiewicz, a szövetség elnöke, valamint Grzegorz Lato, az 1974es vb gólkirálya is ellátogat a gyöngyösi tornára.

Legfrissebb hírek

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
7 perce

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
14 perce

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
16 perce

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
17 perce

Gulácsi a címvédő ellen védhet; az aranylabdás Madridba látogat – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
38 perce

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
46 perce

Nem jutott döntőbe magyar férfi légpuskában a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Maratoni szerelem első látásra – interjú Vindics-Tóth Lili Annával

Képes Sport
1 órája