Prága várja a sztárokat

I. SZ.I. SZ.
2008.02.27. 23:36
Címkék

Csehországban megerősítették, hogy a Prágában október 4-én és 5-én megrendezendő New York Rangers–Tampa Bay Lightning kettős találkozóval indul el az NHL 2008–2009-es idényének alapszakasza. Stockholmban ugyanezeken a napokon a Pittsburgh Penguins és az Ottawa Senators csap össze, ugyancsak kétszer. „Az volt a célunk, hogy két olyan csapatot hozzunk Prágába, amelynek több cseh játékosa van. A két mérkőzés lebonyolítása teljes mértékben amerikai lesz, még az ottani mazsorettek is szerepet vállalnak” – mondta Miroslav Cernosek, a gálát szervező ügynökség tulajdonosa, aki Gary Bettmannel, az NHL első számú vezetőjével állt az újságírók elé. A március közepén piacra kerülő jegyek közül a legolcsóbb 600 (6200 forint), a legdrágább pedig 6000 koronába (62 ezer forint) kerül – ugyanannyiba, mint a 2004-es prágai vb döntőjének belépői. A szupermodern Sazka Arenát 20 ezer néző befogadására alakítják ki. Tengerentúli hír, hogy bár a Philadelphia hívására a múlt héten azt mondta Peter Forsberg ügynöke, a lábműtét után Svédországban lábadozó veterán nem tér vissza az NHL-be, a svéd csatár a Colorado ajánlatára mégis rábólintott. A denveri gárda, amelylyel Forsberg kétszer is bajnoki címet nyert, egymillió dollárt fizet az alapszakaszból hátralévő hat hétre és a rájátszásra. A szabadügynök Forsberg másik korábbi együttese, a Flyers megkeresésekor még arra hivatkozva mondott nemet, hogy a lába nem bírná a terhelést. Philadelphiában mégsem haragszanak rá, megértik, hogy olyan csapatban játszik inkább, amelynél kisebb teher nehezedik a vállára. Eredmények a 14. oldalon

Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
11 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
55 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája