Németh: szerb befejezés

2008.06.03. 07:26
Címkék

Egy időre mindenképpen véget ért Németh István szerbiai pályafutása. A magyar válogatott csapatkapitányának klubja, a Vojvodina ugyanis nem jutott be a szerb bajnokságban a legjobb négy közé. Az utolsó fordulóban az újvidékieknek akkor lett volna esélyük bekerülni az elődöntőbe s játszani az Euroligában csaknem az elődöntőig menetelő Partizannal, ha legalább 17 ponttal megverik a másik belgrádi sztáralakulatot, a Crvena zvezdát. „Erre gyakorlatilag csak a feldobásig volt esélyünk, ugyanis a Zvezda első hat támadásából ötöt triplával fejezett be, s ezzel meg is adta a találkozó alaphangját. Végig futottunk az eredmény után. A tizenhét pontos sikerre nem, de a győzelemre volt reális esélyünk. Nyolcvanhat nyolcvanötnél és nyolcvannyolc nyolcvanötnél is támadhattunk, kétszer is dobhattam a triplavonalon kívülről, ám nem ment be, így kikaptunk nyolcvankilenc nyolcvanötre” – idézte fel az utolsó meccs emlékeit Németh István (25 perc 12/12 pont), akinek lejárt a szerződése a Vojvodinánál, már haza is költözött, de azt még nem tudja, hol folytatja. „Az biztos, hogy az idén nem kapkodom el a csapatválasztást, lesz türelmem kivárni a legjobb ajánlatot” – mondta a hátvéd.

Legfrissebb hírek

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
6 perce

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
46 perce

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
1 órája

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
1 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
1 órája

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
2 órája