Lékó nyert Ivancsuk ellen

R. P.R. P.
2008.06.30. 01:21
Címkék

Remek győzelemmel folytatta szereplését Lékó Péter a dortmundi szupertornán. A magyar rangelső Vaszilij Ivancsukot győzte le a második fordulóban. Az ukrán nagymester a másodhúzó szerepében is támadólag lépett fel. Óriási kockázatot vállalva tisztáldozatot hozott, ám Lékó minden kezdeményezést hárított, és a játszma befejező szakaszában már egyértelműen a szegedi klasszis állt jobban. Bár sötét aktivitása megmaradt, végül a több muníció bizonyult döntőnek. Ivancsuk nehezen törődött bele sorsába, még akkor is erőltette a játékot, amikor már semmi értelme sem volt. Lékó azonban nem tette meg a szívességet, hogy hibázzon, bizosan gyűjtötte be a pontot. Ugyancsak győztesen állhatott fel az asztaltól Vlagyimir Kramnyik, akivel szemben a holland Loek van Wely nem sok ellenállást tanúsított. Az orosz exvilágbajnok már a 29. lépésben fogadhatta ellenfele gratulációját. A mezőnyben a legalacsonyabb értékszámmal szereplő német Jan Gustafsson is győzött honfitársa, Arkadij Naiditschcsal szemben, így Lékóval és Kramnyikkal egyetemben az élre állt. Hétfő szünnap, kedden Lékó sötéttel Van Welyvel mérkőzik.

Eredmények a 20. oldalon

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
13 perce

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
14 perce

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
22 perce

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
43 perce

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
54 perce

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
59 perce

Antonelli már a Q1-ben autót tört; folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
1 órája