Herkules Angyalföldön

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2008.07.10. 23:15
Címkék
Két évvel ezelőtt megfiatalított kerettel ötödik hely, tavaly, erősebbnek tűnő garnitúrával csalódást jelentő kilencedik helyezés – ez a Vasas legfrissebb mérlege. A piroskékek szinte ugyanazzal a kerettel vágnak neki a bajnokságnak, mint az előző idényben. Hogy sikerül-e hagyományaihoz méltón szerepelnie a Vasasnak, az a korábbi szerb gólkirályon, a 33. születésnapját pénteken betöltő Petar Divicsen is múlik.

Alighanem a sebtiben bekapott hamburgerek okozták a bajt. Ha egy férfiember nő nélkül éldegél, s nincs, aki mosson, vasaljon, főzzön rá, akkor bizony rákényszerül a gyorsétkezdékre, a magányosan elfogyasztott pizzákra, s általában a rendszertelen étkezésre. Petar Divics profi futballista, élt már Németországban és Spanyolországban is, úgy költözött Magyarországra, hogy vízumproblémák miatt nem jöhetett vele felesége, no meg a most két és fél esztendős Marko fia. Lett is következménye. A remek képességű szerb csatár a pozsonyi úti „agglegénylakásban” egyedül töltötte estéit és szabadnapjait, aztán szép lassan meghízott. Nem sokat, mindössze négy kilót, de egy futballistánál bizony az is számít.

Ám elsősorban nem ez gátolta a tavasszal.

Sérülések hátráltatták a játékban, a plusz négy kiló csak ráadásként jött. Pedig az őszi idényben szinte csatár nélkül játszó és kirívóan gyenge teljesítményt nyújtó Vasasnál valóságos megváltásként várták a pályára lépését. De Petar Divicsnek csupán felvillanásai voltak – nem csoda, hogy az angyalföldi gárda a csalódást keltő kilencedik helyen zárta az évadot. A támadó is érezhette, ennél ő és csapata is jóval többre képes.

Fogyókúrázni kezdett, hátha visszanyeri a versenysúlyát. A rövid nyári szünet alatt csaknem négy kilót fogyott, ereje teljében érkezett vissza Budapestre, s úgy kezdte meg a felkészülést, hogy immár túl van minden kisebb-nagyobb nyavalyán.

„Bárcsak tíz évvel fiatalabb lenne!”

Sokan és sokszor mondták ezt vele kapcsolatban, az is igaz, hogy 23 esztendősen ilyen tehetséggel felvértezve aligha Magyarországon futballozna.

„A tavasszal nagyjából három-négy kiló súlyfelesleg volt rajtam – mondja Petar Divics. – A nyáron néhány hét alatt sikerült visszanyernem a versenysúlyomat, naphosszat futottam, diétáztam, kondiztam. Harminchárom éves leszek pénteken, és azt mondom, régen éreztem magam ilyen erősnek, fittnek és egészségesnek. Nagyon várom a szezont. Megszerettem a Vasast, jól érzem magam Budapesten. Bajnoki címet nem ígérhetek, de azt ki merem jelenteni, hogy a Vasas megszerezheti az első hat hely valamelyikét. A gólkirály pedig én leszek. Ne tartson senki nagyképűnek ezért a kijelentésért, de tudom, mire vagyok képes, azt pedig már megtapasztaltam, hogy a magyar bajnokság majdnem olyan erős, mint a szerb, talán csak az iram lassabb. Ha itt remek társakkal játszhatok, képes leszek megismételni otthoni teljesítményemet, amikor még az OFK Beograd színeiben huszonhét találattal lettem gólkirály. Mindenki megláthatja, hogy megérte sanyargatni magam.”

Petar Divics valóban kirobbanó erőben van.

Ő lehet most az angyalföldi Herkules, aki a vállán viszi a csapatot, amely szinte változatlan játékoskerettel vág neki a következő idénynek.

Szerény költségvetés – szerény remények. Írhatnánk ezt is a Vasasról, ám Mészöly Géza és az általa irányított játékosok jóval többre vágynak a középszernél.

Legfrissebb hírek

David Beckhamnek a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
7 perce

Vb 2026: Halálosan megfenyegették a lemondott dél-koreai kapitányt

Foci vb 2026
14 perce

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
22 perce

A kanadaiak sztárja az ezredik

Foci vb 2026
38 perce

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
1 órája

A portugál játékvezetőt kitiltották a kanadai üzletláncból az elmaradt tizenegyes miatt

Foci vb 2026
1 órája

Nem hívták vissza a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségét a rendkívüli közgyűlésen

Egyéb egyéni
1 órája

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik