Most a Real a nyerő?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.07.10. 23:15
Címkék

Úgy tűnik, nem múlik el nyár Rafael van der Vaart-szappanopera nélkül. A holland válogatott középpályása tavaly a Valenciával flörtölt (még a csapat mezével is lefotózták…), az idén pedig úgy tűnik, Madrid lesz a célpontja. Csak azt nem tudni, hogy az Atlético vagy a Real az igazi kérő, illetve hogy mit szól ehhez a játékos klubja, a Hamburg.

Bár Van der Vaart és a HSV is cáfolta az egyezség tényét, a Marca című sportlap azért már a címoldalán hozta, hogy a középpályás a királyi gárdáé (húszmillió euró a lelépési díja, illetve ötéves szerződést írhat alá), közben meg az Atléticónál bejelentették, hogy 15 milliót hajlandóak áldozni a futballistára. „Jó lenne, ha befejeződnének a találgatások – mondta Van der Vaart. – Ha valakinek itt tényleg mondanivalója lesz, akkor szót kérek. A Hamburgnál kell edzésre jelentkeznem, és úgy készülök, hogy a következő szezont ott is fejezem be.”

Ha mégis a Real Madridnál bukkanna fel, akkor Royston Drenthe, Wesley Sneijder, Arjen Robben és Ruud van Nistelrooy után ő lenne az ötödik holland légiósa a spanyol bajnokcsapatnak.

Legfrissebb hírek

Szenegál vezet a szünetben!

Foci vb 2026
2 perce

Közeli lövéssel vezet Szenegál Belgium ellen – videó

Foci vb 2026
11 perce

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
41 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
42 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
44 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
46 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
52 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik