Tartalékosan a görögök ellen

B. M.B. M.
2008.07.13. 00:19
Címkék

Tartalékos csapattal lép pályára a jövő hét végén a magyar Davis-kupa-válogatott Szalonikiben az Euroafrikai zóna II. csoportjában maradásért tartandó mecscsen. Amúgy a görögök is hasonló gondokkal küszködnek. A mieinknél a remek nyarat produkáló Balázs fivérek, György és Attila ismételten nem vállalták a szereplést (pedig előbbi is betört a legjobb ötszázba), így Bardóczky Kornél (429.) mellett most is a már rutinos DKrésztvevőnek mondható Kiss Sebő (776.), valamint Varga Róbert (838.) és Lukács Dénes (1512.) juthat majd szerephez Görögországban. A házigazdáknál (szerencsénkre?) még kevésbé rózsás a helyzet: nemcsak legjobbjuk, Konsztantinosz Ekonomidisz (220.) nem volt hajlandó hazája válogatottjának rendelkezésére állni, másik két kiváló teniszezőt is nélkülözniük kell. Így azután Parisz Gemuhidiszé (1011.) a legjobb ranglistahelyezés a benevezettek közül, mellette Konsztantinosz Mikosz (1280.), Harlamposz Kapojannisz (1420.) és a nem is rangsorolt Nikosz Szpiru száll harcba. A ranglista-helyezések alapján tehát a magyar csapat számít hajszálnyival esélyesebbnek, de ettől még korai lenne hátradőlni.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
36 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
46 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
47 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája