Öt év után újra K. O.

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.07.14. 01:31
Címkék
A Tony Thompsont a tizenegyedik menetben kiütő Vladimir Klicsko maradt az IBF és a WBO nehézsúlyú bokszvilágbajnoka.

Annyira ne rugaszkodjunk el a valóságtól, mint a Eurosport tudósítója, aki a régi-új világbajnokot varázslóművésznek titulálta, inkább elégedjünk meg a tény rögzítésével: az ukrán Vladimir Klicsko (51–3, 45 K. O.–T. K. O.) Hamburgban a tizenegyedik menetben kiütötte az amerikai Tony Thompsont (31–2, 19), és megőrizte az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség), illetve a WBO (Bokszvilágszervezet) nehézsúlyú vb-övét. Most lehetne ünnepelni Klicskót, hogy öt év után újra klasszikus K. O.-val zárt le egy mérkőzést (2003-ban Fabio Eduardo Molit végezte ki az első menetben), hogy ma már a kötelező feladatokat simán megoldja, illetve hogy kilencesre nyújtotta a veretlenségi sorozatát, de inkább ne tegyük.

Például azért ne, mert a K. O. előtti időszakban túl sok értékelhetőt nem mutatott egyik bunyós sem – legalábbis a bokszból. A szabadfogású birkózásból, illetve a testi kontaktust engedélyező küzdősportokból sokkal több ízelítőt kaptunk, mint az ökölvívásból. Ez főleg annak fényében szomorú, hogy a ringben ott volt a minden független nehézsúlyú rangsort vezető Vladimir Klicsko is, így aztán okkal lehet továbbra is a királykategória válságát emlegetni.

Thompson sportszerű vesztesként inkább Klicsko erényeit emelte ki („A végzetes ütést nem is láttam, csak éreztem. Telibe talált” – így az amerikai), az ukrán meg annak örült, hogy nem esett abba a hibába, mint Ross Puritty, Corrie Sanders vagy Lamon Brewster ellen, és nem könyvelte el már az első gong előtt a győzelmét. „Szerencsére azok az idők elmúltak. Jól szórakoztam, kellemes volt olyan ellenféllel bokszolni, aki a győzelemért, s nem a túlélésért lépett a ringbe” – mondta Klicsko.

A következő riválisa is ilyen lesz: hivatalos kihívója, Alekszandr Povetkin következik, aki nem csupán a győzelem (15-ből 15 siker), de a boksz tudományát is alaposan elsajátította. Annyira, mint Klicsko korábbi vetélytársai közül senki.

Legfrissebb hírek

Szenegál vezet a szünetben!

Foci vb 2026
2 perce

Közeli lövéssel vezet Szenegál Belgium ellen – videó

Foci vb 2026
11 perce

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
41 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
42 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
44 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
46 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
52 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik