Gólok nélkül is drága

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.07.19. 01:04
Címkék
Újabb brazil játékos cserélhet klubot: Júlio Baptistát, a Real Madrid támadóját a Roma tárt karokkal várja, de még a Galatasaray sem tett le róla.

Úgy tűnik, brazil heteket tarta nak az átigazolási piacon: a nagy slágerek közül Ronaldinho és Daniel Alves ügye már befejeződött, Robinhóé hetek óta tart, és ha minden igaz, most Júlio Baptista is „terítékre kerül”. A Real Madrid támadóját a Roma és a Galatasaray is szívesen látná soraiban, és ha hinni lehet Ernesto Bronzetti játékosügynöknek, az olasz piac ismerőjének, az előbbi célba is ér. A Roma 15 millió eurót kínált, a királyi gárda húszra tart igényt, vélhetően „félúton” meg is egyeznek, ekkor pedig érthető lesz, hogy a „farkasok” miért engedték el könnyen Ludovic Giulyt Párizsba, illetve miért vették simán tudomásul, hogy Adrian Mutu a klubcsere helyett hoszszabbított a Fiorentinánál.

Igazából az az érthetetlen, miért akar egy klub ekkora összeget kifizetni a „Bestiáért”. A jelen Júlio Baptistája ugyanis nem az, akiért három éve húszmillió eurót fizetett a királyi gárda a Sevillának. A támadó az elmúlt három szezonban olyan rangos csapatokban futballozott, mint a Real és az Arsenal, de összesen nem szerzett annyi gólt, mint a rosszabbik (!) sevillai idényében. Ráadásul a játéklehetőség hiányára sem panaszkodhat, hiszen 83 mérkőzésen jutott el 14 gólig, miközben Sevillában 30/20, illetve 31/18 volt a mutatója.

Márpedig Rómában elöl számítanak rá, Francesco Totti előtt vagy mellett, de ha csak minden hatodik fellépésén lesz képes kapuba találni, hamar a padon találhatja magát. Bár már az is felvetődött, hogy Európában másodszor próbálják átalakítani a stílusát: Sevillában védekező középpályásból faragtak belőle kitűnő támadót, most fordítva játszódhat le a folyamat.

„Igazi dzsóker, több poszton is bevethető – mondta róla a fentebb említett Bronzetti. – Tetszik neki a Roma, ahogyan ő is tetszik a Romának, közel járnak a házassághoz.”

Akkor pedig Mancini Milánóba (Inter) költözése dacára is roppant népes lesz a Roma brazil légiója. Doni, Julio Sérgio, Juan, Cicinho és Rodrigo Taddei tárt karokkal várja.

Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
44 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
55 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
55 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája