Ballack látja a végét

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.07.27. 22:53
Címkék
Az egyik angol lapnak adott interjújában Michael Ballack elárulta, a 2010-es világbajnokság után befejezi játékos-pályafutását.

Életem szerződését akarom aláírni – mondta 2006-ban, röviddel a Chelsea-be igazolása előtt Michael Ballack. Ha hinni lehet a Sunday Mirrornak adott hét végi nyilatkozatának, hozzátehetjük: egyben az utolsót is aláírta. A középpályás ugyanis elárulta, a 2010-es világbajnokság után nem csupán a német válogatottól, de a labdarúgástól is elköszön. (Bár a Chelsea máris jelezte, ha meggondolja magát, a klub részéről nincs akadálya a szerződéshosszabbításnak.)

Talán kicsit fiatalon, útban 34. születésnapja felé (1976. szeptember 26-án született), ugyanakkor jelen igénybevételének ismeretében nem meglepő módon. Az utóbbi időben gyakran volt sérült, a 2006-os vb nyitó meccsét is ki kellett hagynia, tavaly az év háromnegyedében pihent, és majdnem lemaradt az idei Eb-döntőről is. (Ha sérülése súlyosabb, a 2002es vb-finálé után ez lett volna a második fontos ütközete, amelyről lemarad.)

„Korábban is elmondtam, hogy a Chelsea-ből szeretnék visszavonulni – jelentette ki a német játékos. – A világ legjobb bajnokságában, a világ egyik legjobb csapatában játszhatok, ennél többet nem nagyon kívánhatok. Illetve igen: a még hátralévő két évemben szeretnék trófeákért küzdeni. Profi vagyok, tanultam az elmúlt idény tapasztalataiból.”

A nyáron megnősülő Ballacknak volt miből okulnia, hiszen a 2007–2008-as évadban négy fronton is második lett, kupát viszont egyet sem nyert. A Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában a Manchester United, a Ligakupában a Tottenham tréfálta meg a Chelsea-t, míg a német válogatott az Eb-döntőben Spanyolországnak adta meg magát. Az európai futballisták közül Ballacké az egyik legnagyobb „ezüstkészlet”, hiszen korábban volt már bajnoki második a Chelsea-vel, a Bayern Münchennel és háromszor a Leverkusennel, bukott el BL- és Német Kupa-finálét, továbbá vb-döntőt is. S a tucatnyi ezüst még mindig nem a csúcs, Paolo Maldini például tizenhétszer marad le hajszállal valamilyen sorozatban az aranyéremről.

Ballack szerint az új évadban nem lehet akkora balszerencséje a Chelsea-nek, mint legutóbb, és Sir Alex Fergusonnak, a Manchester United skót menedzserének csapatra tett „túl öreg” megállapítása sem fedi a valóságot. Ezt négy sorozatban (bajnokság, FAkupa, Ligakupa, Bajnokok Ligája) is megcáfolhatják a „kékek”.

Legfrissebb hírek

A döntőt célozza meg a Honvéd a vízilabda Konferenciakupában

Vízilabda
1 perce

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
43 perce

Sportlövő-vb: messze voltak a döntőtől összetettben a magyar férfi puskások

Egyéb egyéni
1 órája

Nem foglalkoznak az örmény–magyar eredményével az írek

Foci vb 2026
1 órája

Felül kell írni az életösztönt – Törőcsik Zsófia útja egy hajóroncstól a világcsúcsig

Egyéb egyéni
1 órája

Nikházi Márk visszatér Budafokra, ő a klub új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

A Kisvárda ellen gólt szerző Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

Labdarúgó NB I
2 órája

Vb-selejtező: spanyol játékvezető az örmény–magyaron

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik