Az MU kedvében jártak

2009.01.20. 09:24
Címkék
Noha Steven Gerrard révén a második félidőben megszerezte a vezetést a Liverpool, a hajrában egyenlített az Everton, és ezzel nehéz helyzetbe sodorta a bajnoki címért küzdő városi vetélytársát.

A 209. liverpooli városi derbit megelőzően talán az volt a legfontosabb hír, hogy Fernando Torres kezdőként lép pályára az Everton ellen, a „vörösök” ősszel éppen a spanyol duplájával nyertek a Goodison Parkban (tavaly márciusban is az Eb-győztes futballista gólja döntött). Az első félidőben azonban úgy tűnt, az első helyre hajtó Pool nem bír a vendégekkel, akik kemény védekezésükkel eredményesen verték vissza a hazaiak támadásait, sőt az első nagy lehetőség David Moyes csatárhiánnyal küszködő alakulata előtt adódott. A 26. percben az egyedüli támadóként szereplő Victor Anichebe középre adott, és Tim Cahill remek fejesét José Reinának bravúrral kellett védenie. Szinte rögtön ezután Torres villant, a támadó Sami Hyypiä mintegy 40 méteres átadásával lépett ki, majd betört a büntetőterületre, és még Tim Howard mellett is sikerült elpöckölnie a labdát, amely a bal kapufáról pattant az alapvonalon túlra.

Ezt követően ismét a küzdelmes, ám viszonylag izgalommentes játék vette át a főszerepet, egyedül talán Albert Riera lövése jelentett veszélyt, de 20 méteres próbálkozása után a labda körülbelül másfél méterrel a kapu mellé szállt, így az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult.

A második játékrész elején is jól bevált az Everton zárt védekezése, így nem sok babér termett a kreativitást nélkülöző vendéglátóknak. A „20 millió fontos embernek” becézett Robbie Keane-t a meccsen mutatott teljesítménye alapján „láthatatlan emberré” kellett volna átkeresztelni, igaz, ebben az is nagy szerepet játszott, hogy a támadók nem sok támogatást kaptak a középpályáról, ami szintén a látogatók védelmét dicséri. Persze ettől még voltak helyzetek, a védekezésbe is besegítő Steven Gerrard nagyszerű távoli lövéssel meg is szerezte a vezetést a Poolnak – ám az utolsó szó az Evertoné volt, amely nem csupán egyenlített, de legfőképpen a Manchester United kedvében járt...

Legfrissebb hírek

Urblík lehet a 12. olyan válogatott újonc Rossinál, aki nem Magyarországon született

Magyar válogatott
46 perce

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
1 órája

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
1 órája

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
1 órája

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
2 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
2 órája