Megtört az átok

2009.01.20. 23:50
Címkék

Sérülten, kificamodott ujjal is sikerre vezette a Los Angeles Lakerst Kobe Bryant. Az ellenfél a mármár mumusnak számító Cleveland Cavaliers volt a Staples Centerben, ahol LeBron Jamesék utóbbi két fellépésükön diadalmaskodtak, mi több, a két együttes legutóbbi öt találkozójának mindegyikét a Keleti főcsoportot vezető gárda nyerte meg. Most viszont nem volt ellenszer a Lakers játékára, pedig a második percben felrémlett a hazai drukkerekben, hogy együttesük sorozatban hatodszor is kikap, ugyanis kedvencük és vezérük, Bryant ujjsérülést szenved. A kosaras jobb kezének gyűrűsujja kiugrott, de gyorsan a helyére rakták, a szupersztár az első félidőben így is alig dobott kosárra. Aztán a nagyszünetet követően belelendült, összeszorgoskodott húsz pontot – 15-öt a fordulás után –, és kiosztott 12 gólpasszt, csapata pedig nyert. A Los Angeles továbbra is vezeti a Nyugati főcsoportot 32 győzelemmel és nyolc vereséggel, míg a Cavs (31/8) Keleten visszacsúszott a második helyre, az Orlando Magic (33/8) mögé.

Legfrissebb hírek

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
8 perce

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
19 perce

Légiósok: Szánthó Regő ismét a pályán

Légiósok
27 perce

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C-csoportban

Egyéb egyéni
49 perce

Szeretett szépen védeni, de: „Ígérem, hogy a jövőben inkább a biztonságra törekszem!”

Népsport
59 perce

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
1 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
1 órája

NL: Palmer nincs, a Bellingham-fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
1 órája