Petik Attila a kispadon

R. B. B.R. B. B.
2009.01.28. 01:59
Címkék

Az első hírek még arról szóltak, hogy a női pólóválogatott szövetségi kapitányává megválasztott Petrovics Mátyás helyét segítője, a korábbi női kapitány Godova Gábor veszi át, végül Petik Attila lesz az UTE vezetőedzője, míg Godova a jövőben szakmai igazgatóként dolgozik Sági Gábor szakosztályvezető mellett. A gazdasági részért Sági, a szakmai ügyekért Godova a felelős, s emellett az újonc tréner, Petik Attila munkáját is segíti. „Az első időkben szorosan együttműködöm Attilával, utána pedig több önállóságot kapva végezheti a munkáját. Örülök, hogy Újpestre igazol, mivel tudom, szeretne edzőként is bizonyítani. Én a szakmai igazgatói munkát tudom tiszta szívvel és ambícióval végezni. December közepéig a női válogatott volt a fejemben, ilyen hirtelen nem lehet váltani” – mondta Godova Gábor, aki vasárnap kérte fel Petiket, hogy vállalja el a lila-fehérek vezetését. „Meglepett az ajánlat, utána viszont már nem nagyon gondolkodtam, hiszen ilyen lehetőség nem sokszor adódik az ember előtt. Két edzésen már túl vagyunk, az első gyakorlás előtt volt bennem drukk, de úgy érzem, minden jól alakul. A táblázatot nézve az a reális, hogy az ötödik–nyolcadik helyen végzünk az alapszakaszban. A négy közé nem nagyon tudnánk bekerülni, a nyolcadik helynél hátrébb pedig nem szabad kerülni” – mondta Petik.

Legfrissebb hírek

Változtatás után: sikeres Eb

Úszás
5 perce

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Minden más foci
14 perce

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
25 perce

Szettgyőzelemig jutott a magyar női röplabda-válogatott a spanyolok ellen

Röplabda
42 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal, gond nélkül nyert az Espanyol

Spanyol labdarúgás
47 perce

Légiósok: Bolláék gólparádét rendeztek; Csinger, Skribek és Gruber bemutatkozott új csapatában

Légiósok
49 perce

Ökölvívás: magyar győzelem nélküli nap az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

NB III: Tischler Patrik mesternégyest ért el, a Dorog hét gólt vágott; a Szolnok ötöt kapott

Labdarúgó NB II
1 órája