Makulátlanok lettek

2009.02.09. 01:33
Címkék

Úgy alakultak az eredmé nyek, hogy a világranglistahelyezések alapján is csoportrangadónak számító Lettország–Olaszország záró meccsen a squadra azzurrának a rendes játékidőben kellett volna nyernie ahhoz, hogy olimpiai kvótát szerezzen. Kellett volna. A házigazda ugyanis azzal a lendülettel száguldott át az azúrkékeken, amellyel rajtunk és az ukránokon is. Az egyébként kiegyenlített első harmad közepén lett kontra volt születőben, de Armin Helfer megszelídíteni látszott a kilőtt pakkot. Csakhogy az olasz válogatott egyik legjobb bekkje elvétette a korongot, amivel a lett ász, Martins Karsums meg sem állt a kapuig (1–0).

Alig két perccel később már kettő volt közte, a második fehér mezes emberelőnyből Martins Cipulis duplázta meg a különbséget (2–0).

A harmadikat megint Karsums ütötte – hátrányból (3–0) –, majd az általunk meginterjúvolt Giulio Scandella előnyből szépített a másik oldalon kapu előtti kavarodás nyomán (3–1) a harmadik periódus elején. A kétgólos differencia sem tartott azonban sokáig, mert nagy lendületben voltak a lettek, és gyönyörű sakk-matt nyomán Lauris Darzins bevitte a negyedik találatot is (4–1).

Több találat nem esett, Lettország mehet az olimpiára.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
9 perce

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
14 perce

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
27 perce

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
47 perce

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
54 perce

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
56 perce

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
57 perce

Gulácsi a címvédő ellen védhet; az aranylabdás Madridba látogat – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája