Tisztelgés a magyarok előtt

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2009.04.22. 01:14
Címkék
Sylvester Stallone gumiarcú mosolykirály Carlo Ancelottihoz, a Milan köztudottan morózus vezetőedzőjéhez képest, aki a vele készült interjúnk során kis túlzással egyetlen arcrándulás nélkül, érzelmet alig-alig mutatva válaszolt a kérdésekre. A közömbösség fátyla mögül talán csak egyetlen pillanatra bújt elő a szakember valódi tekintete és némi „emberi” tétovázás: amikor esetleges nyári távozása került szóba.

Tud mondani olyan mai magyar labdarúgót, aki felkeltette az érdeklődését?Tud mondani olyan mai magyar labdarúgót, aki felkeltette az érdeklődését?

Nem ismerem mélyebben az ország futballját, ezért is jó alkalom a mostani gálamérkőzés, amelynek segítségével személyes benyomásokat szerezhetek az ellenfelekről. Aztán ki tudja, lehet, hogy a jövőben egyikük-másikuk nekünk is érdekes lehet.

Ha szóba kerül a magyar futball, mi jut eszébe?

Hogy Európa egyik első nagy futballnemzete a magyar, azok közé tartozik, amelyeket mind a mai napig tisztelettel emlegetnek.

Járt már hazánkban?

Játékosként emlékeim szerint egyszer sem, és ahogy tudom, a Milan is régóta nem lépett fel az országban. Fontos tehát a klub számára, hogy megismertesse magát a helyi szurkolókkal, öregbítse a csapat hírnevét, és növelje a Milan imázsát.

Szakmai szempontból ugyanakkor aggályok vetődtek fel az efféle hírverő mérkőzésekkel kapcsolatban. Egyesek szerint a túrázgatás nem tesz jót a bajnoki szereplésnek.

Mivel már nincs az idényben nemzetközi elfoglaltságunk, úgy értékeltük, igent mondhatunk a meghívásra. Egyébként ezeken a találkozókon is ugyanúgy helyt kell állnunk, arról nem is beszélve, hogy a megfelelő erőnlét eléréséhez tényleges segítséget jelentenek.

Lehet, hogy önt most látjuk utoljára a Milan vezetőedzőjeként?

Miért látnának utoljára?

Hírlik, mások mellett a Real Madrid és a Chelsea is erősen ostromolja…

Úgy hiszem, a Milannál maradok. Nekem is ez a szándékom és a klubnak is. Annak ellenére ezt mondom, hogy még nem dőlt el a kérdés, és nem is merek semmi biztosat kijelenteni.

Ezek szerint ön maradhat a csapatnál. És Maldini? Franco Baresi utalt rá a minap, hogy még a csapatkapitány döntése sem vehető biztosra.

Szinte biztos vagyok benne, hogy Maldini nem változtat álláspontján, az idény végén tényleg pontot tesz nagyszerű pályafutása végére. Júniusban negyvenegy lesz, nem akarja már folytatni.

És akkor jöhet a Kaká által említett ciklusváltás?

Kétlem, hogy a klub változtatna eddigi politikáján. Inkább tovább halad azon az úton, amelyen elindult. A stratégiát a tulajdonos, Silvio Berlusconi alakítja ki, és amíg övé a hatalom a Milannál, nem várhatók éles fordulatok.

Akkor nem jön Steven Gerrard sem, akit szintén Kaká nevezett a sikeres jövő egyik zálogának?

Kiváló játékos, de elképzelhetetlennek tartom, hogy otthagyja a Liverpoolt. >>>

Legfrissebb hírek

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
27 perce

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
28 perce

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
30 perce

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
40 perce

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
1 órája

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik