Egy év győzelem nélkül

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2009.05.07. 00:02
Címkék
Szinte hihetetlen, de egy éve annak, hogy a tavalyelőtti világbajnok Kimi Räikkönen a dobogó legfelső fokán pezsgőzhetett. A finn zseni legutóbbi diadalának helyszínén a győzelem iránti vágyáról és a Ferrari fejlesztéseiről is beszélt.

Kimi Räikkönen a legutóbbi, bahreini viadalon a hatodik pozícióban végzett, ami a Ferrari első pontjait jelentette az idény során. Nem titok, a vörösök szénája nem áll túl jól, az F60 enyhén szólva sem váltja be eddig a hozzá fűzött reményeket, s immár egy éve annak, hogy a 2007-es világbajnok finn pilóta legutóbb futamgyőzelmet aratott – éppen a katalán aszfaltcsíkon, amelyen a hét végén is megmérkőznek a világ legjobb gyorsasági autóversenyzői.

„Egy kicsit több mint egy évvel ezelőtt nyertem legutóbb, mégpedig itt, Barcelonában – kezdte hétvégi „előzetesét” Räikkönen. – Az volt a legjobb hétvégém a Ferrarival: pole pozíció, győzelem, versenyben futott leggyorsabb kör. Azóta néhány alkalommal már közel kerültem a diadalhoz – Magny Cours-ra, Montrealra és Spára gondolok –, de sohasem sikerült elérnem. Mondják, egy vérbeli versenyző sohasem veszíti el a vágyat a győzelemre, és én is szeretném újra átélni, milyen a dobogó legfelső fokán állni, méghozzá a lehető leghamarabb.”

A Ferrari bízik benne, hogy az új aerodinamikai csomag, kombinálva a könnyített F60-assal, képessé teheti Räikkönent arra, hogy újra az élmezőnyben vitézkedjen, de természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy a többi istálló sem állt le a fejlesztésekkel.

„Örömmel hallottam a csapattól, hogy az új aerodinamikai csomagunk jónak tűnik – mondta Räikkönen, a Marc Gené által szerzett teszttapasztalatokra utalva. – A fejlesztéseknek köszönhetően mostantól a mi autónkra is nagyobb leszorítóerő hat, aztán majd meglátjuk, mire lesz ez elég a többiekkel szemben. A legutóbbi három pont jelzésértékű volt, ám ennél sokkal, sokkal magasabbra vágyunk.”

Hozzá kell tenni: a 2008-as világbajnoki címről a tavalyi utolsó futamon lecsúszó Fe-lipe Massa négy futam után továbbra is pont nélkül áll. Noha a szahíri eredményt talán előrelépésnek tekinthetjük, az igazsághoz tartozik, hogy a KERS (az energia-újrahasznosító rendszer) használata ezen a pályán előnyt jelentett a Ferrarinak. Érdekesség, hogy a vörösök ezen a hétvégén is használják majd a KERS-t, miközben a BMW-Sauber és a Renault úgy döntött, eltekint tőle. Persze kipróbálni nem tudta, hogy ez milyen hatással lesz a szereplésére.

„A korábbi években tíz nappal az európai bemutatkozás előtt végeztük a leghasznosabb tesztmunkát, most azonban ezt betiltották – mondta Massa. – Így azután mindenkinek más megoldást kellett találnia az autó fejlesztésére – anélkül, hogy a pályán próbálhatnánk ki az eredményt. Ebben a helyzetben még nagyobb szerep hárul a szimulátorokra, és a Ferrari újat fejleszt, olyat, amelynek segítségével még hasznosabb munkát végezhetünk.”

Hamarosan kiderül, mennyivel gyorsult a Ferrari a fejlesztések révén – tény, a pálya fekszik a Ferrarinak, amely tavaly kettős sikert könyvelhetett el Barcelonában.

Legfrissebb hírek

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
17 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
40 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
40 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik