A Ferrarinál nem viccelnek, komolyan gondolják a kivonulást

2009.05.14. 19:09
Címkék
A Ferrari elnökségi tagja, Piero Ferrari kijelentette, komoly a szándéka az autógyártó Formula–1-es csapatának, hogy kivonuljon a sportágból jövő év elején, ha a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) valóban bevezeti a 2010-es idényre a tervezett költségvetési sapkát. A legendás Enzo Ferrari fia, 1986-os szituációhoz hasonlította a helyzetet, amikor az F1-es csapat szintén a távozással a fenyegetőzött.
Piero Ferrari (balra) visszatérne a gyökerekhez
Fotó: Action Images (archív)
Piero Ferrari (balra) visszatérne a gyökerekhez
Piero Ferrari (balra) visszatérne a gyökerekhez
Fotó: Action Images (archív)
Piero Ferrari (balra) visszatérne a gyökerekhez

Akkor az Indianapolis 500-as versenyen akart inkább indulni a csapat, és nem viccelt a kivonulással. „Apám komolyan gondolta, ahogy nekünk is komolyak a szándékaink” – fogalmazott Piero Ferrari.

A 63 éves olasz a Guardian című angol lapnak adott interjújában a kezdetekről beszélt, és nyilatkozata alapján nem elképzelhetetlen, hogy a Ferrari visszatér azokhoz a versenyekhez, ahol 60-70 évvel ezelőtt első sikereit aratta.

„Ha megnézzük a Ferrari gyökereit, láthatjuk, hogy honnan jutottunk el a mostani sikerekhez: a különböző GT-versenyeken és a Le Mans-i 24 órás viadalokon elért győzelmektől indultunk. Azokkal a viadalokkal építettük fel a Ferrari mai imázsát” – mondta Ferrari.

„Nem felejthetjük el a kezdeteket és apám szenvedélyét, ami a mai napig jelen van a gyárnál. Ugyanakkor fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy úgy szeretnénk versenyezni, hogy mindenki egyenlő feltételekkel, azonos kiindulópontról vág neki az elején.

Enzo Ferrari fia 10 százalékot birtokol a Ferrariból, így ő is jelen volt a keddi elnökségi ülésen, ahol a cég úgy döntött, befejezi 60 éve tartó részvételét a Formula–1-ben, ha valóban bevezetik a jövő évre tervezett költségvetési sapkát.

„Az első problémánk a limittel, hogy nem hisszük, hogy valódi megoldást jelenthet a költségek csökkentésére. A második, hogy nem jó, ha aki elfogadja a limitet, az technikai szabadságot élvez a vetélytársakkal szemben” – mondta Ferrari.

„Ha egy verseny rajtrácsán állunk, akkor mindenkinek azonos feltételekkel kell kezdenie, azonos technikai szabályok szerint” – közölte Ferrari, aki egy labdarúgásból vett hasonlattal próbálta érzékeltetni, mi is a fenntartása a jövő évre tervezett szabályokkal.

„Vegyük például a focit. Olaszországban ott az Inter például, amely sorra nyeri a meccseket, és sok pénze van a legjobb játékosokra. Ellenpontként vehetjük a Cataniát, amelynek nincs sok pénze. Most akkor mondjuk a Cataniának, hogy játszhatsz 12 játékossal, az Internek, hogy csak kilenccel? Nem lenne fair...” – írta le plasztikusan a cég problémáját az üzletember.

Max Mosley ugyanakkor hangoztatta, hogy a költségvetési sapka bevezetése létfontosságú a Formula–1 túléléséhez, a költségek csökkentéséhez. Az FIA elnöke úgy véli, hogy a győztes autó fenntartása drága, és a költségek elriasztják az új jelentkezőket a sorozattól.

Ferrari szerint az Egyesült Államokban a Nascar-szériában megoldották a költségek alacsony szinten tartását. „Csökkentették a szerelők számát, olcsóbb anyagokból készítik az autót. Mi is erre készülünk, éppen olcsóbb motort építünk, jövőre a sebességváltónk is olcsóbb lesz” – fogalmazott Piero Ferrari.

A csapatok képviselői pénteken találkoznak Max Mosley-val, és megbeszélést tartanak a jövő évi szabályokról – sok minden eldőlhet tehát holnap.
Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
19 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
20 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
22 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik