A Laziónak sikerült jobban az orosz rulett

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2009.05.14. 22:45
Címkék
Nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban az Olasz Kupa döntőjében a Lazio és a Sampdoria, a Bajnokok Ligája-finálé főpróbájaként is emlegetett találkozó 120 perc után 1–1-re végződött, így következtek a tizenegyesek – és a 6–5-ös Lazio-siker.

Ahogy körbenézett az ember a Stadio Olimpico zsúfolásig telt lelátóin az Olasz Kupa döntője előtti percekben, egyértelműnek tűnt, a sorozat rangjának kifejezetten jót tett, hogy az elmúlt négy kiírás gyakorlatával ellentétben most nem az Internazionale és a Roma, hanem két „kisebb igényű” csapat jutott el a fináléig. Mert a fényesebb sikerekre vágyó nagyokkal ellentétben az újabb trófeára tizenöt éve váró Sampdoriánál és az öt esztendeje siker nélkül maradt Laziónál őszintén tudtak lelkesedni a hosszú múltra visszatekintő, de egyesek szerint megkopott fényű kupáért. Újra valódi tétért folyt hát a küzdelem, már csak azért is, mert mindkét együttes számára Európa (pontosabban az Európa-liga) kapuját jelentette az esetleges győzelem.

Hangulatát, hevességét és izgalmait tekintve maga a mérkőzés is felnőtt a hagyományokhoz, ha szemkápráztató játékot nem is végig látott a közönség, szikrázó csatát, kemény ütközéseket és látványos gólokat annál inkább. Utóbbiakból az első rögtön a 4. percben esett, ekkor a Lazio argentin támadója, Mauro Zárate küldött óriási erejű löketet húsz méterről a Sampdoria kapujának bal oldalába. Ám amit a BL-gárdák távolmaradásáról elmondhattunk, a rómaiak találatával kapcsolatban nem tehettük: a gól nem tett kifejezetten jót a meccsnek.

A kiélezett küzdelem dacára ugyanis sokáig úgy tűnt, az akaratát ellenfelére ráerőltető Lazio türelmes játékkal könnyen kicsikarhatja a győzelmet, a némileg alárendelt szerepbe kényszerített genovaiak pedig nem tudják felpörgetni a találkozó ritmusát. Ha például Alekszandar Kolarov bombája nyomán a Luca Castellazziról kipattanó labdát Goran Pandev közvetlen közelről a hálóba, és nem a kapusba lövi, már az első félidő közepén eldőlhettek volna a fontos kérdések. Így viszont nem dőltek el, olyannyira, hogy a 31. percben Antonio Cassano keresztlabdáját és Marius Stankevicius fejesét követően Giampaolo Pazzini a Lazio kapujába csúsztatott. Mivel a kilencven perc alatt az 1–1-es állás már nem változott, következett a hosszabbítás, amely során a Sampdoria ugyan közel jutott a gólhoz, a mindent eldöntő harmadik találat azonban csak nem született meg. A tizenegyeseknél a Lazio labdarúgói bizonyultak biztosabbnak, és 6–5-re felülmúlták a genovaiakat.

Legfrissebb hírek

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
13 perce

A kanadaiak sztárja az ezredik

Foci vb 2026
28 perce

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
57 perce

A portugál játékvezetőt kitiltották a kanadai üzletláncból az elmaradt tizenegyes miatt

Foci vb 2026
57 perce

Nem hívták vissza a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségét a rendkívüli közgyűlésen

Egyéb egyéni
58 perce

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Erste Liga: Horváth Bálint marad a magyar bajnoknál

Jégkorong
1 órája

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik