Ibra a csodafegyver

2009.05.28. 00:44
Címkék

„Amióta én vagyok a kapitány, hatszor csaptunk össze a dánokkal, és nem kaptunk ki. Két döntetlen mellett négy győzelemmel dicsekedhetek. Remélem, hetedszerre sem lesz baj. Főleg úgy, hogy van egy csodafegyverünk, Zlatan Ibrahimovic, aki minden védelmet fel tud törni.”

Lars Lagerbäck, a svéd válogatott szövetségi kapitánya ezekkel a szavakkal kezdte meg a lélektani hadviselést a dánok elleni, június 6-i világbajnoki selejtező előtt. Vitán felül áll, hogy a stockholmi meccs kulcsfontosságú lesz a „magyar” csoportban, ha ugyanis a svédek kikapnak, az első hely alighanem elúszott számukra, hiszen tíz pont lesz a hátrányuk Dánia mögött. Abban semmi meglepő sincs, hogy Lagerbäck a bevált erőkre épít, nem hívta meg a svéd bajnokságban 11 mérkőzésen 9 gólig jutó Tobiás Hysént, hanem az ismerős arcokra (Marcus Berg, Markus Rosenberg, Johan Elmander) számít – a már említett Ibrahimovic mellett, és persze Henrik Larsson mögött.

„Ő az ész” – vélték Larssonról a svéd lapok, míg Hysén és a nagy hármas viszonyáról a kapitány mondott ítéletet. „Hysén egyiküknél sem jobb. Bár Rosenberg és Elmander nincs csúcsformában, sokkal tapasztaltabb, mint Tobiás. És a rutin döntött a sérüléséből épülő Anders Svensson, valamint Mikael Nilsson meghívása mellett is” – szögezte le Lagerbäck.

A dán együttesből viszont ketten is hiányoznak: Morten Olsen kapitány Jon Dahl Tomasson kiesésén még simán túl tud lépni, a legutóbbi három tétmeccsen öt gólt szerző Sören Larsenén már nehezebben. „Bízom a tartalékokban, már ha Nicklas Bendtnert vagy Dennis Rommedahlt annak lehet nevezni – így Olsen. – De senkitől sem félünk. A svédek Ibrahimovicot emlegetik, aki négy meccsen egy gólt sem lőtt nekünk, ráadásul Simon Kjaer a Palermóban az idén már leradírozta a pályáról. Biztosítéknak meg ott lesz mögötte Daniel Agger.”

Legfrissebb hírek

Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

Népsport
8 perce

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
7 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
7 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
8 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
8 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
8 órája