Szinte minden sikerült

2009.05.28. 00:44
Címkék

Mikor játszott legutóbb ennyire jól? Mikor játszott legutóbb ennyire jól?

Talán Madridban, Pennetta ellen ment hasonlóan. De azt is hozzá kell tenni, hogy Vesznyinának nem volt valami jó napja, sok könnyű labdát rontott, ingyen pontokat kaptam tőle. Az elején sikerült meglépnem, utána néhány szoros játékból én jöttem ki győztesen, és a végére teljesen szétesett a játéka, nekem pedig minden sikerült.

Már reggel érezte, hogy remek napja lesz?

Akkor még a normális kerékvágásban mentek a dolgok. Kicsit álmos voltam, mert korán volt a bemelegítés, viszont jól sikerült. Aztán azonban kapkodni kellett, mert hamar véget ért a miénk előtti mérkőzés.

Vesznyina az első játékban vagy négy tenyerest a hálóba ütött. Ez megnyugtatta?

Egy kicsit sem – mindenkivel előfordul, hogy eltelik néhány perc, mire játékba lendül. Ekkor még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy sokat hibázik, inkább a saját játékomra figyeltem. Azt hittem, az első játszma után ellenfelem összeszedi magát, megpróbál változtatni a játékán, de nem javult semmit, úgyhogy megnyugodtam.

Hosszú idő óta először teniszezett végig szinte hiba nélkül egy egész találkozót.

Nagyon nehéz feladat folyamatosan koncentrálni egy mérkőzésen, nagyon keveseknek sikerül – mindenki látott már furcsán alakuló meccseket. Nagyon örömteli, hogy én ma végig bírtam figyelemmel, ez mindenképp biztató a következő fordulóra nézve.

Legfrissebb hírek

Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

Népsport
8 perce

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
7 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
7 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
8 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
8 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
8 órája