A csodacsere segített
A dél-afrikai válogatott tagjainak huszonnégy óra leforgása alatt két emlékezetes találkozójuk is volt: előbb a világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő volt államelnök, Nelson Mandela fogadta a csapatot, leghíresebb honfitársuk után pedig szakmájuk legnagyobbjait, a brazil nemzeti együttes játékosait is személyesen megcsodálhatták. Azaz dehogy csodálhatták! Joel Santana szövetségi kapitány meccs előtti legfőbb figyelmeztetése éppen az volt, futballistáit még véletlenül se ejtse ámulatba Kakáék jelenléte, bátran és az erőviszonyokra fittyet hányva igyekezzenek kapujukhoz szegezni a brazilokat. Másképp fogalmazva: a tiszteletadás ideje a Mandelánál tett látogatással lejárt.
A világbajnokság Dél-Afrikába telepítésében is jelentős szerepet játszó államférfi jelenlétében azonban nem leplezték megbecsülésüket a labdarúgók, akik a vendéglátót közelgő születésnapjára emlékeztetve egy 91-es számmal ellátott válogatott mezzel köszöntötték. A nagy pillanatban szemtanúk szerint többen elérzékenyültek, köztük a brazil szövetségi kapitány is: „Mandela Dél-Afrika történetének egyik legfontosabb alakja, személyisége lenyűgöző. Bevallom, libabőrös lettem a találkozásunkkor. Nyugalma, beszédstílusa, lelkesedése – csodálatos! Megígérhetem, hogy mindent megteszünk azért, hogy első számú szurkolónk ne csalódjon a mérkőzésen”.
Állta is a szavát Santana és csapata, még ha a kapuhoz szegezés kicsit merész tervnek is bizonyult. A játék képét tekintve azonban az afrikai gárda egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, sőt lelkesedésben, elszántságban és harciasságban felül is múlta ellenfelét. A brazilok előzetesen attól tartottak, hogy ha az összecsapás elején nem sikerül megszerezniük a megnyugtató gólt, egyre nehezebb lesz áttörni a híresen jól védekező házigazdák védőfalát. S az aggály nem volt alaptalan, ahogy telt-múlt az idő, úgy nőtt a dél-afrikaiak önbizalma, úgy mertek egyre több és összetettebb támadást vezetni. Ha pedig számos első félidei próbálkozásuk valamelyike – mondjuk Steven Pienaar veszélyes lövése vagy Aaron Mokoena közeli fejese – célt ér, már a szünetre megszerezhették volna a csodával határos vezetést. Az igazság kedvéért azért tegyük hozzá: a másik oldalon Kakának és Ramiresnek is volt alkalma a gólszerzésre.
A fordulás után Teko Modise megpattanó rúgása ijesztett rá a brazilok szurkolóira, Júlio César azonban bravúrral védett. Már-már úgy tűnt, a sokkal esélyesebb Dunga-csapat nem tudja kilencven perc alatt dűlőre vinni a mérkőzést, a 82. percben becserélt Daniel Alves azonban hat perccel később a tizenhatosról látványos, bal felső sarokba vágódó szabadrúgásgólt ragasztott a házigazdák kapujába. A dél-afrikaiak számára pedig vigasztalásképpen marad egy Mandelától származó gondolat: „A legnagyobb dicsőség nem azé, aki sohasem esik el, hanem azé, aki ahányszor elbukik, mindannyiszor feláll”.
