Németh letette névjegyét

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2009.07.27. 02:10
Címkék
Németh Krisztián vasárnap megszerezte első gólját a Liverpool felnőttcsapatában, majd rögvest a másodikat is. Ázsiai túrájának utolsó mérkőzésén az angol klub a 20 éves magyar támadó főszereplésével győzte le 5–0-ra Szingapúrt.

Régi és elkoptatott igazság, hogy a csatár gól nélkül fabatkát sem ér, Németh Krisztián esetében mégis elő kell vennünk. Szerencsére ellenkező értelemben. A Liverpool ázsiai túrájának második, egyben utolsó mérkőzésén ugyanis a magyar támadó végre megszerezte olyannyira várt első találatát, sőt mindjárt a másodikat is, igazolva Rafa Benítez menedzser belé vetett bizalmát. A támadó a harmadik, valamint az ötödik gólt jegyezte a Szingapúr ellen 5–0-s győzelmet hozó meccsen, és bár a köztes időszakban nem nyújtott kimagaslót, az éles pillanatokban mutatott tökéletes összpontosítással főszereplővé lépett elő.

„Németh nagyszerű befejező csatár, rengeteg gólt lőtt a tartalékcsapatban, és most kiderült, miért tudott olyan sikeres lenni”– emelte ki a találkozó utáni értékelésében Benítez, akinek véleményét a klub honlapja sokáig vezető híreként visszhangozta. S ha már szóba hoztuk az oldalt: a lefújáskor indított szavazáson egy órával a találkozó után már 610-en adták le voksukat a meccs emberére, ebből 112-en Némethre, aki így a 337 klikket begyűjtő Dirk Kuyt mögött ekkor a második helyen állt. Az eredmény egyébként összhangban volt a hivatalos állásponttal, a találkozó legjobbjának ugyanis az erre hivatott szakemberek szintén a hollandot választották.

Ez a nap mégis inkább Némethé volt, aki első két liverpooli góljával néhány órára az angol (és természetesen a magyar) média figyelmének középpontjába került. Noha rajta kívül Andrij Voronin, Albert Riera és Fernando Torres is betalált Szingapúrban, engedtessék meg annyi elfogultság, hogy e helyütt csak a magyar légiós 73. és 83. percben szerzett gólját elevenítsük fel: először a jobb oldalon megiramodó Kuyt lapos középre adására ért oda jó ütemben, és passzolt 12 méterről az elvetődő kapus mellett a jobb alsó sarokba, másodszor pedig megint a holland társ beadását fejelte hat méterről a léc alá.

Ahogyan a 61. percben becserélt Németh, úgy honfi- és csapattársa, a szünetben pályára küldött – és a 78. percig, Pepe Reina színre lépéséig játszó – Gulácsi Péter is hibátlanul teljesített, a fiatal kapus kapott gól nélkül tudta le a posztján rendszeresített három „műszakból” a sajátját.

Az 55 ezer fő befogadására alkalmas (a vasárnapi tapasztalatok alapján tényleg alkalmas…) Szingapúri Nemzeti Stadiont tehát Németh és Gulácsi alighanem élete legszebb helyei között emlegeti majd, az Anfield Road meghódítása azonban még várat magára. Hogy meddig, az nagyban függ attól is, hogy az egyesületnek milyen tervei vannak a magyar párossal, jelentős ugyanis az esély – különösen Németh esetében – a kölcsönadásra. Akárhogy is alakul a sorsuk, az eddigi tapasztalatok biztatóak: a csapat eddigi négy felkészülési mérkőzésén (St. Gallen, 0–0; Rapid Wien, 0–1; Thaiföld, 1–1; Szingapúr, 5–0) mindannyiszor pályára küldte őket Benítez. Az együttes következő összecsapását augusztus 2-án vívja az Espanyol ellen, és az a meccs akár vízválasztó is lehet Németh és Gulácsi jövője szempontjából. Csak bízhatunk benne, hosszú távon is ezen a parton maradnak.

Legfrissebb hírek

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
8 perce

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 perce

MotoGP: Álex Márquez túl a műtéten

Egyéb autó-motor
56 perce

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
1 órája

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
1 órája

„Nehéz döntéseket kellett meghoznom” – hivatalos a horvátok vb-kerete

Foci vb 2026
1 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
1 órája

Udvardy nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik