Összeül a válságtanács
És mégis mozog a Milan!
Elképesztően visszafogott nyári átigazolási politikájával szakítva a piros-fekete klub szerdán valószínűleg cselekvésre szánja el magát. A fontosabb (?) kiszemeltek közül eddig egyedül Oguchi Onyewu megszerzésével büszkélkedő klub döntéshozói összeülnek, hogy rögzítsék a közeljövő teendőit, Andrea Pirlo eladásától kezdve Luís Fabiano átigazolásáig bezárólag. Az olasz sajtóban – a politikai G8-ak mintájára – csak G3-as csúcstalálkozónak nevezett összejövetelen Silvio Berlusconi elnök, Adriano Galliani alelnök és Leonardo vezetőedző vesz részt. (Zárójeles megjegyzés: egyes források szerint a gyűlésen Leonardo nem, az átigazolások egy részét felügyelő Ernesto Bronzetti ügynök viszont ott lesz. A brazil szakember távolmaradása újabb bizonyítékát adná a karikatúrák, viccek szintjén már kifigurázott sajátságos klubhierarchiának, amelynek jellemzője, hogy a mindenes Galliani a főbb kérdésekről előbb egyeztet Berlusconi „edzővel”, majd megkérdezi Leonardót is...)
A válságtanácskozás – nyugodtan nevezhetjük annak – összehívását a csapat eddigi pocsék felkészülési mérlege és a klub körüli bizonytalanság sürgette, hogy a Kaká-pénz eltűnése miatt szinte naponta tüntető szurkolókról, a versenyképességet számon kérő futballistákról, a távozási engedélyéért harcoló Andrea Pirlóról, valamint a bábszerepet és a „gyenge lapjárást” kifogásoló Leonardóról ne is beszéljünk. A feszültség mostanra már szinte tapinthatóvá vált, amint azt a Gallianira az utcán szitkozódva rátámadó drukker kirohanása is jelezte.
S hogy miről lesz szó a fejesek között?
Az első számú napirendi pont alighanem a Chelsea által csábított Pirlo jövője lesz. A Carlo Ancelotti volt Milan-edzőhöz húzó középpályás ügyéről ugyan Berlusconi a minap még nem tudott, vagy legalábbis úgy tett, mintha nem tudna („Meglepődve hallom a távozásáról szóló híreket…”), a nagy mozgások beindítója mégis az olasz eladása lehet. Így ugyanis felhasználható pénzhez jutna a gárda (már ha elfogadjuk, hogy a Kaká-féle 65 millió tényleg érinthetetlen), amelynek kere-tében legalább egy minőségi támadó és védő hiánya érződik.
A hátvédsor erősítésére vonatkozólag nemigen hallani határozott tervekről, hacsak a Romában szereplő Júlio Baptistával kapcsolatos – az ügynöke által határozottan cáfolt – félinformációt nem számítjuk annak. Ami a csatárszekciót illeti, eddig csak „fantomigazolásokkal” elégítették ki a szurkolók igényeit (Edin Dzeko, Emmanuel Adebayor, Klaas-Jan Huntelaar, Luís Fabiano nevét lebegtették hosszabb-rövidebb ideig), most azonban állítólag valóban megszületett az elhatározás Berlusconiban: vásárolni kell!
Új ötlet híján felmelegítenék a Luís Fabiano-vonalat, ám most a főbejárat helyett a hátsó kapun próbálnának meg eljutni a Sevilla játékosához, akiért a spanyolok 20 millió eurót kérnek az olaszok által felkínált 15 millióval szemben. Hogy világos legyen: a Chelsea mintegy 16 millió eurót plusz Claudio Pizarrót adná Pirlóért, mivel azonban a perui támadó ódzkodik a milánói lehetőségtől, ő menne a Sevillába, amelyet így már könnyebben meg lehetne puhítani Luís Fabiano ügyében.
De létezik más lehetőség, kettő is. Az egyik a klub nem hivatalos szócsövei által találgatások szintjén már egyszer (egyszer? százszor!) piros-feketébe öltöztetett Klaas-Jan Huntelaar, aki a Real Madridnál létszám felettivé vált, ám csak az európai elitbe tartozó csapathoz kíván igazolni (a Stuttgart és a Tottenham is ezért csúszhatott le róla). A másik Cesc Fabregas, az Arsenal támadó középpályása, aki az említetteknél egy fokkal rangosabb márka, olyannyira, hogy a Tuttosport szerint a máskor oly szűkmarkú Berlusconi vele kivételt tenne, jelentős összeget fordítana a megszerzésére, és már meg is kötötte vele az előszerződést. Ha a Milan kifizeti érte a hírben szereplő 35 millió eurót, a Luís Fabiano esetében egy-két millión alkudozó Gallianit valószínűleg elátkozzák majd Sevillában...
Egy tisztelője viszont így is biztosan maradna – igaz, Torinóban. A Milan alelnökének egyik nyári ostromlottja, a Juventust erősítő David Trezeguet elmondta, az alelnök mindvégig tisztelettel és megbecsüléssel beszélt vele, mégha végül is az „árulást” elkerülendő, nemet is kellett mondania neki.
Ezzel azonban nincs egyedül a francia támadó: a nyáron eddig minden neves csatár ellökte magától Berlusconi „meghosszabbított karját”. Meglepődnénk, ha szerdától ez a szokás gyökeresen megváltozna.
