Labdarúgás: muszlimellenes kijelentés, tíz nap után távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.15. 07:53
Mindössze tíz nappal kinevezése után távozik az izraeli Beitar Jeruzsálem sportigazgatója, Eli Cohen, miután kijelentette, nem szerződtetne a csapathoz muszlim játékost.

A szakember korábban három etapon keresztül is volt a klub vezetőedzője. Hogy jobban megértsük mondandója lényegét, 2012-ig kell visszaszaladnunk, amikor két muszlim futballistát vitt a csapathoz, ez azonban olyannyira feldühítette a szurkolókat, hogy testőröket kellett fogadni a játékosok mellé.

„Első kézből tapasztaltam öt évvel ezelőtt, hogy mi történik, ha muszlim játékos jön a klubhoz, és már csak ezért sem hoznék ide muszlim futballistát. Idióta, aki emiatt rasszistának nevez, de felőlem azt mondanak, amit akarnak” – mondta Cohen.

A klub vezetősége gyorsan összeült, és úgy döntött, hogy a nyilatkozat után menesztik Cohent – legalábbis egyes források szerint menesztik –, aki az együttes tájékoztatása szerint elnézést kért, hozzátéve, hogy a szakember ajánlotta fel lemondását – Cohen szavai azonban másról tanúskodnak.

„Rasszistának próbálnak meg beállítani. Undorító. Le vagyok törve, a Beitar nagyszerű csapat minőségi játékosokkal, több jó ajánlatot is visszautasítottam, hogy idejöhessek. Most meg minden az arcomba robban” – panaszkodott Cohen.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Hiába lőtt gólt Koszta Márk, kikapott a kiesőjelölttől a Hapoel Petah-Tikva

Légiósok
2026.01.23. 16:10

Légiósok: Koszta Márk és Dénes Vilmos is betalált

Légiósok
2025.12.20. 22:00

Erling Haalandék Milánóban is könnyedén nyertek, és kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
2025.11.16. 22:40

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
2025.11.13. 20:07

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10
Ezek is érdekelhetik