NL: „Megtanultuk a leckét” – Sevcsenko a spanyolverésről

K. Zs.K. Zs.
2020.10.14. 13:43
null
A kép még a meccs előtt készült, de mintha Andrij Sevcsenko sejtette volna a másnapi végeredményt (Fotó: AFP)
Andrij Sevcsenko szerint játékosai megtanulták a franciáktól kapott leckét – számol be az MTI a sajtótájékoztatóról, amelyen az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a spanyolok elleni 1–0-s sporttörténelmi győzelmet értékelte.

 

A kedd esti, kijevi találkozó előtt a hazaiak nem sok jóra számíthattak, hiszen azt megelőzően sorozatban három mérkőzést veszítettek, s azokból kettő, de különösen a múlt heti, franciák elleni 1–7 kifejezetten kínos volt a számukra.

„Semmit sem kell mondanom, mert a játékosaim a hozzáállásukkal és a teljesítményükkel mindent elmondtak. Ez az ő sikerük, egyszerűen csak nagyszerűek voltak – idézi az MTI Andrij Sevcsenko meccs utáni értékelését. – Azt gondolom, megtanulták a leckét, amit a franciák elleni kudarc során kaptak, elfogadták azokat a változtatásokat, amiket végrehajtottunk, és megvalósították a taktikát.”

A keddi mérkőzést Viktor Cigankov góljával 1–0-ra megnyerő ukránok először verték meg Spanyolországot, amelytől szeptember elején 4–0-ra kikaptak.

Legfrissebb hírek

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48

Senki sem alakított ki több helyzetet az NL-ben, mint Szoboszlai Dominik

Magyar válogatott
2026.10.07. 12:40

Andrés Iniesta: Spanyolország még csak évek múlva lesz a csúcson

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 10:46

Merino duplájával fordított a világbajnok, Perisic hiába lőtt gólt, kiállították, és kikaptak a horvátok

Minden más foci
2026.10.06. 22:40

Kiváló hangulatról írnak a szlovákok az ukrán–magyar NL-mérkőzés után

Magyar válogatott
2026.10.06. 16:40

Olvasóink szerint Csinger Márk volt a magyar válogatott legjobb játékosa az ukránok ellen

Magyar válogatott
2026.10.06. 12:53

Mint egy fogorvosi látogatás; Művészi értékért nem jár pont – ukrán lapvélemények a nagyszombati NL-meccs után

Magyar válogatott
2026.10.06. 09:33

Schäfer András jót derült: „…akkor nézzétek a spanyolokat!”

Magyar válogatott
2026.10.06. 07:25