Litvánia: a Milan korábbi tízese a Suduvába szerződött

2021.09.14. 17:27
null
Honda Keiszuke, a Milan 10-es mezében (Fotó: AFP)
A litván labdarúgó-bajnokság éllovasa, az FK Suduva hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a „világjáró” Honda Keiszukét, aki korábban játszott a CSZKA Moszkvában és a Milanban is, sőt, az olasz csapatnál az ikonikus 10-es mezszámot is viselte, amelyet korábban Roberto Baggio, vagy éppen Ruud Gullit húzott magára.

A 35 éves japán középpályás elmondhatja magáról, hogy Afrika kivételével az összes olyan kontinensen játszott már, ahol létezik profi futballklub. Hazájának egyik első osztályú csapatából, a Nagoya Grampusból indulva a legszebb éveit Európában, a CSZKA Moszkvánál és a Milannal töltötte, utóbbinál három idényt is lehúzott, s 2014-ben többek között Robinhóval, vagy épp a botrányhős Mario Balotellivel rúgta együtt a „bőrt”. Innen Mexikó egyik legmeghatározóbb csapata, a Pachuca felé vette az irányt. Ausztráliában a Melbourne Victorynál kapott esélyt, majd a brazil Botafogót és legutóbbi csapatát, az azeri Neftcit is útba ejtette.

Honda pályafutása azért is egyedülálló, mert labdarúgó-karrierje mellett 2018-tól 2021-ig a kambodzsai válogatott szövetségi kapitánya volt.

Mielőtt a Vitesse 2019 őszén mentőövet dobva szerződtette – a holland csapatban összesen négy meccsen lépett pályára –, a japán válogatott játékos „bekéredzkedett” korábbi csapatához, a Milanhoz, valamint a Manchester Unitedhez is, de visszajelzést nem kapott.

A „világjáró” idén július óta szabadon igazolható, és szeptember 14-én az FK Suduva csapott le rá (a Ferencváros 2019-es El-playoffkörös ellenfele, amelyet összesítésben 4–2-re múlt felül), s három hónapos szerződést kötött a támadó középpályással.

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58