Gyász: elhunyt Helmut Duckadam, az 1986-os BEK-döntő hőse

2024.12.02. 13:05
Helmut Duckadam a sevillai BEK-döntőben (Fotó: uefa.com)
Gyászol a román futball, 65 éves korában elhunyt Helmut Duckadam, a Steaua Bucuresti legendás kapusa.

A Szemlakon bánáti sváb családban született Duckadam az UTA Aradban kezdte élvonalbeli karrierjét, majd 1982-ben, már kétszeres válogatott játékosként szerződtette őt a Steaua Bucuresti.

Duckadam két bajnoki címet nyert a Bölöni Lászlót is soraiban tudó fővárosiakkal, és a Bajnokcsapatok Európa Kupájában is remek teljesítményt nyújtott. A Barcelona elleni 1986-os sevillai döntőben az első négy tizenegyest hárította, az ötödikre már nem is került sor. Vagyis egyszer sem tudta a Barcelona bevenni a kapuját, sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban, sem a 11-esek során, és a Steaua első román csapatként nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot. Erről is beszélt a magyar FourFourTwo 2019 februári számában megjelent interjúban.

Duckadam év végén az Aranylabda-jelöltek közé került, de pályafutása egészségügyi problémák miatt akkor már véget ért: trombózist fedeztek fel a karjában, és csak három évvel később, a Vagonul Arad színeiben tért vissza a másodosztályban.

Az egykori kiváló kapus súlyos egészségügyi problémákkal küzdött évek óta: ötször műtötték a karját, protézis volt a térdében, és elmondása szerint 1986 óta 18-20 tablettát szedett naponta. Szeptemberben szívműtéten esett át, és szombaton újra kórházba került, mert rosszul érezte magát, majd hétfő hajnalban elhunyt.

VÉLEMÉNY
Bölöni László, az 1986-ban BEK-győztes Steaua Bucuresti középpályása, Helmut Duckadam csapattársa: Ilyen fiatalon magához szólította a jó Isten... Mintha szíven csaptak volna, annyira lesújt a halálhíre. Emberként és csapattársként egyaránt kiváló volt, kulcsszerepet töltött be abban az óriási sikert elérő Steaua Bucuresti-ben. Nem voltunk barátok, viszont a BEK-győzelem, no meg az a csapategység, amely jellemzett minket, mindannyiunkat összekötött.

 

Helmut Duckadam (1959–2024)

 

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
Tegnap, 10:04

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
2026.09.21. 10:56

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29