„Hatalmas játékos volt” – Nikosz Szakkulisz, Puskás Ferenc athéni munkatársa Mimisz Domazosz haláláról

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2025.01.25. 20:50
Domazosz csapatkapitányként vezette a BEK-döntős csapatot (Fotó: Panathinaikosz)
Mint azt megírtuk, 83 éves korában elhunyt Mimisz Domazosz, aki a Panathinaikosszal kilenc bajnoki címet szerzett pályafutása során, valamint BEK-döntőt is játszhatott. Utóbbit Puskás Ferenc irányítása alatt tette meg, így lapunk a magyar válogatott legendájának athéni tolmácsát és masszőrét, Nikosz Szakkuliszt kérdezte Domazosz haláláról.


„Hatalmas játékos volt, az volt az egyetlen pechje, hogy Görögországban született. Hasonlósága Puskás Ferenccel, hogy ő is tizenhét évesen mutatkozott be az első osztályban. Az első edzője magyar volt, Zsolnai János, még a Panathinaikosz második csapatánál, 1958-ban. Mindössze 165 centiméter magas volt, de nagyon nyugodt ember volt, és nem félt senkitől. Szeretett és igyekezett is tanulni, nagyon jó viszonya volt Puskással, már csak azért is, mert mindketten a tízes mezben játszottak” – kezdte Nikosz Szakkulisz, Puskás Ferenc athéni munkatársa.

„Az 1970–1971-es BEK-menetelésünk során a Crvena zvezda elleni első elődöntőt idegenben elveszítettük négy egyre, és a meccs után két játékosunkat, köztük Domazoszt, eltiltották, mert a játékvezető jelentette, hogy a belgrádi repülőtéren hangosan szidták őt – amiben igazuk is volt, mert egyértelműen a jugoszlávoknak fújt az osztrák Erich Linemayr. Abban az évben Athénban rendezték a KEK-döntőt a Real Madrid és a Chelsea között, és Puskás megüzente az UEFA-nak: ha legalább Domazosz eltiltását nem vonják vissza, és nem játszhat a Zvezda elleni visszavágón, garantálja, hogy egyetlen néző sem fog kimenni az athéni KEK-döntőre… Fel is mentették a csapatkapitányt, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a Panathinaikosz három nullára győzött a visszavágón, és bejutott az Ajax elleni BEK-döntőbe. Nagyon jóban voltunk, Görögország legnépszerűbb énekesnőjét vette feleségül, született két lányuk, a lányok névnapi ünnepségére engem is meghívtak. Tizenkilenc évet játszott a Panathinaikoszban, de az 1978-as kormányváltás után azt az utasítást kapta, hogy el kell hagynia a csapatot. Kényszerből átszerződött az AEK-hez, de nem bánta, mert ott pont Puskás volt az edző, így ismét együtt dolgozhattak. Huszonegy évig játszott a görög első osztályban, nem mindennapi!” – fejtette ki.

Minden más foci
2025.01.24. 12:24

Gyász: elhunyt a Puskás Ferenc irányította BEK-döntős Panathinaikosz legendás csapatkapitánya

Mimisz Domazosz pályafutása alatt kilenc bajnoki címet szerzett a Panathinaikosszal.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
2026.09.21. 10:56

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Nem bírt a Panathinaikosszal a Honvéd a vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.09.19. 21:29

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Máig emlékezetes sorozattal szolgált 1956 őszén a magyar futballválogatott

Népsport
2026.09.16. 14:04