Kéz a kézben a mélyben – Moncz Attila publicisztikája

Olyan karácsonya lesz a skót klubfutballnak, mint 1993 óta egyszer sem. Akkor fordult elő legutóbb, hogy nem a Celtic vagy a Rangers állt az élen az ünnepek környékén. Már most biztos, ez az idén megismétlődik, csak nem az Aberdeen, hanem a Hearts tréfálja meg a nagyokat. A többszörös klubtulajdonos (Brighton, Union Saint-Gilloise, Melbourne Victory) Tony Bloom 30 százalékos tulajdonszerzéséből a bajnoki címet legutóbb 1960-ban begyűjtő Hearts jelentős hasznot húzott, hat-, illetve kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát a két óriás előtt. Ebből még nem következik, hogy 1985 (Aberdeen) után újra nem valamelyik glasgow-i gigász lesz a bajnok, de legalábbis esély mutatkozik a hatalmuk megtörésére. A kettős dominanciája egyébként elképesztő, 2017-ben volt példa arra eddig utoljára, hogy az első két helyen ne ők osztoztak volna az idény végén, akkor Celtic, Aberdeen, Rangers volt a sorrend, ami azért magyarázható volt azzal is, hogy utóbbi akkor újoncként (!) szerepelt a ligában. (Pénzügyi szabálytalanságok miatt néhány éves pokoljáráson vett részt.)

Ugyanakkor a Hearts dicsérete mellett azt is muszáj megemlíteni, hogy a Celtic és a Rangers maga is jelentős „érdemmel” bír a tabella átalakulásában. Ráadásul több területen egymástól függetlenül is elkövették ugyanazokat a hibákat. Talán a legszembetűnőbb a nyári átigazolási piacon mutatott szerencsétlenkedésük volt. Papíron mindkét gárda szeretett volna bekerülni a Bajnokok Ligája alapszakaszába, csak az illetékeseknek nem sikerült ehhez megfelelő szintű keretet összerakniuk. A Rangers a régmúlt Chelsea-jét idézte meg azzal, hogy ostobán költötte el az új befektető, a 49ers Enterprises millióit. A vezetők úgy érezték, 30 millió euróból simán fel lehet zárkózni a Celtic mellé. Valóban, csak ehhez kellett volna némi szakértelem is, mert például önmagában az angol Premier League-múlt semmire sem garancia. És ebből a szempontból mindegy, hogy valaki végleg vagy csak kölcsönben érkezett a klubhoz – óriási a verseny, ki a leginkább alulteljesítő játékos… Közben meg a tehetségek megunták, hogy újfent csak a pad jut nekik, így odébbálltak.

Ezen döntésekben benne volt Russell Martin menedzser is, az ő szerencsétlenkedéseit (például a bajnokságban addig aratott egy győzelmet) október elején unták meg a Rangers vezetői. A helyzetre jellemző, hogy rendőröknek kellett autóval kimenteniük Martint a szurkolók közül. A Celticnél dolgozó kollégája, Brendan Rodgers végzetét önmagában csak a piaci folyamatok, illetve azok teljes hiánya hozta el. Hiába adta el a gárda a nyáron Nicolas Kühnt a Comónak, még az érte kapott 19 millió eurót sem sikerült teljesen visszaforgatni a keretbe. Ugyan a korábban itt remekül teljesítő (116 mérkőzés, 63 gól) Furuhasi Kjogo miatt érthető, ha egyesek múlhatatlan szerelembe estek a japán futballistákkal, de azt például ki gondolhatta komolyan, hogy – a bántás legkisebb szándéka nélkül – Jamada Sin vagy Inamura Hajato azonnali megoldás lehet egy BL-be igyekvő csapatnál? Rodgers augusztusban többször is feltette a kérdést, hogy kit és mennyiért hoznak, érdemi reakciót nem kapott. Csak egy 1030 szavas kommünikét, amiben az elöljárók megpróbálták elmagyarázni a helyzetet. A szurkolóknak egy szó hiányzott az anyagból: bocsánat.

A Celticnél az ellentétek végül október végén, a Heartstól elszenvedett vereség után vezettek szakításhoz, de addigra már a BL csak álom volt Glasgow-ban. A zöld-fehér és a kék-fehér oldalon egyaránt – megmagyarázhatatlan körülmények között. A Celticnél az volt érthetetlen, hogy a kazah Kajrat miképp tudott rúgott gól nélkül felülkerekedni a playoffban, a Rangersnél pedig az FC Bruges elleni bukás mértékére (összesítésben 1–9) nem lehetett mit mondani. Pluszforrás tehát nem jött a legkönnyebbnek tűnő pénzcsapból, a BL-ből, de a jelek szerint az Európa-liga sem kecsegtet mannával, a Celtic hét ponttal épphogy továbbjutó helyen telel, az egypontos Rangers pedig már biztosan elfelejtheti az egyenes kieséses szakaszt. A két skót együttesnek összesen nincs annyi pontja, mint a 14-gyel a tabella hatodik helyén álló Ferencvárosnak.

Az edzőválasztás terén, úgy tűnik, a Rangers legalább nem nyúlt mellé. A bajnokságban Danny Röhl irányításával hat győzelem és két döntetlen a mérleg, ebben a periódusban egyetlen más csapat sem teljesített ilyen jól. Igaz, volt honnan feljönni, hiszen Martin egy győzelmet, hat döntetlent és egy vereséget hagyott hátra örökségként. Így legalább már elég nagy biztonsággal kijelenthető, hogy négy edzővel megússza a 2025-ös esztendőt a Rangers, amely korábban már Philippe Clément-t és Barry Fergusont is „elfogyasztotta”. A Celticnél ugyanakkor újra Káosz kapitány uralkodik. A Rodgerst ideiglenesen váltó Martin O’Neill nyolcból hét meccset megnyert, majd átadta a stafétát Wilfried Nancynak, akit az észak-amerikai ligából, a Columbus Crew-tól hívott el a zöld-fehér klub. Nancy mérlege egyelőre négyből négy vereség, úgy, hogy a Roma mellett a Hearts, a St. Mirren és a Dundee United szerepelt a vetélytársak között. A Celtic 1978 óta nem bukott el sorozatban négy tétmérkőzést! Az is igaz, könnyű lehet úgy dolgozni, hogy a szurkolók minden találkozón O’Neillt éltetik…

A szakmai válság mellé a Celticnél még vezetői is társul. A legnagyobb tulajdonos, a Desmond család előbb Rodgersnek ment neki a távozásakor (a viselkedését „megosztónak, félrevezetőnek és önérdekűnek” nevezte, illetve őt tette felelőssé a klubon belül és körül kialakult légkör miatt), majd az éves közgyűlést fullasztotta káoszba, mert például nem válaszolt olyan kérdésre, hogy mi a szándéka a 80 millió fontos, közösen összegyűjtött pénzügyi tartalékkal. Tizenhét kiemelt témában kellett volna szavazniuk az összegyűlteknek, ebből egy sem jött össze. És ha ez nem lenne elég, a héten, közvetlenül a Dundee Unitedtől elszenvedett vereség előtt Peter Lawwell elnök december 31-i hatállyal benyújtotta a lemondását. Korábban 18 éven át ügyvezetőként dolgozott a klubnál, az elmúlt három esztendőben pedig az elnöki székben ült.

„Korábbi munkáim megmutatták, sok területen képes vagyok megfelelni a kihívásoknak és megoldani azokat, de a saját köreinkből érkező szidalmak és fenyegetések száma folyamatosan nőtt, mára pedig elviselhetetlenné vált. Megriasztották és felzaklatták a családomat. Életemnek ebben a szakaszában erre nincs szükségem. Nem tudom elfogadni, ezért elhagyom azt a klubot, amelyet egész életemben szerettem. A bírálók indítékait és céljait mások vizsgálhatják ki. Én inkább mély hálával és elégedettséggel tekintek vissza a Celticnél töltött pályafutásomra” – állt a közleményében. Igaz, ő legalább a fizikai inzultust megúszta, abból csak három munkatársa kapott ízelítőt a Celtic Parkban.

Nem merek belegondolni, mennyire lennének nekikeseredve a skót szurkolók, ha közben a válogatott nem jutott volna ki a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra. A Tartan Army 1998 után vehet részt először a legnagyobb seregszemlén, úgy, hogy odahaza közben a két, talán legnagyobb „beszállítójánál” ég a ház. 

Felfoghatatlan? Talán igen.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!