Bundesliga: Sallai Roland arccsonttörést szenvedett

2022.09.04. 11:17
null
Sallai Rolandot hordágyon kellett levinni a pályáról (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Freiburg szombati bajnokiján hordágyon kellett levinni a pályáról a sérülést szenvedett Sallai Rolandot, akiről a friss információk alapján kiderült, hogy eltört az arccsontja.


A Freiburg magyar válogatott labdarúgója a Leverkusen elleni találkozó elején sérült meg, miután az 5. percben a labdáért vívott küzdelemben Jonathan Tah véletlenül arcon rúgta. Sallait hordágyon kellett levinni a pályáról, majd kórházba szállították kivizsgálásra.

A Nemzeti Sport ismét elérte Sallai Tibort, a futballista édesapját, aki elmondta, fiának eltört az arccsontja, várhatóan hétfőn dől el, hogy kell-e műteni. A szemét még mindig nem tudja kinyitni, annyira be van dagadva, továbbra is jegelnie kell.

Jelzésértékű, hogy a Bundesliga hivatalos csatornáin már nem elérhető az esetet bemutató videó.

Diagnózis
A Kicker kérdésére a Freiburg vasárnap közölte, Sallai Roland arccsontja a szeme alatt tört el.

Sallai sérülése és kényszerű korai kiválása után a Freiburg szinte rögtön gólt kapott, de végül 3–2-re legyőzte idegenben a Bayer Leverkusent, és a Bundesliga-tabella élére ugrott.

A szélső vasárnap délelőtt hagyhatta el a kórházat, a körülményekhez képest jól van, és szeretne játszani a Freiburgban már a csütörtöki Európa-liga-meccsen is, a kupasorozat csoportkörének első fordulójában, valamint a hónap végén a válogatottban is ott akar lenni a németek és az olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéseken. Mindez persze a hétfői, újabb vizsgálattól is függ.

A török Fanatik közben arról írt a találkozó előtt, hogy a Galatasaray élénk érdeklődést mutat Sallai iránt, a 36-szoros magyar válogatott játékos menedzsere tárgyalt is Isztambulban, és mivel jól alakultak az egyeztetések, már csak a két klubnak kell megállapodnia. Kérdés, a sérülés befolyásolja-e a lehetséges átigazolást.



NÉMET BUNDESLIGA
5. FORDULÓ
Bayer Leverkusen–Freiburg 2–3
(Demirbay 16., Schick 65., ill. Ginter 48., Gregoritsch 51., Doan 71.)

AZ ÁLLÁS
1. Freiburg 5 4 – 1 10–5 +5 12
2. Borussia Dortmund 5 4 – 1 8–4 +4 12
3. Bayern München 5 3 2 – 17–3 +14 11
4. Union Berlin 5 3 2 – 12–4 +8 11
5. 1. FC Köln 5 2 3 – 10–6 +4 9
6. Hoffenheim 5 3 – 2 8–6 +2 9
7. Mönchengladbach 4 2 2 – 7–4 +3 8
8. Werder Bremen 5 2 2 1 12–10 +2 8
9. Eintracht Frankfurt 5 2 2 1 11–11 0 8
10. Mainz 4 2 1 1 4–5 –1 7
11. RB Leipzig 5 1 2 2 6–9 –3 5
12. VfB Stuttgart 5 – 4 1 4–5 –1 4
13. Bayer Leverkusen 5 1 – 4 6–9 –3 3
14. Augsburg 4 1 – 3 3–8 –5 3
15. Schalke 5 – 3 2 5–12 –7 3
16. Wolfsburg 5 – 2 3 4–10 –6 2
17. Hertha 4 – 1 3 2–6 –4 1
18. Bochum 5 – – 5 3–15 –12 0

 

Legfrissebb hírek

Markgráf és Németh is a pályán volt, a Köbenhavn egy hármassal küldte haza a Bragát

Konferencialiga
17 órája

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
Tegnap, 11:45

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27