2. Bundesliga: már a legkisebb Dárdai is a Hertha első csapatával készül

D. S. B.D. S. B.
2023.06.29. 13:03
null
Dárdai Bence már a Dárdai Pál által irányított első csapattal készül a Herthánál (Fotó: Szabó Miklós)
A Berliner Kurier értesülései szerint Dárdai Márton után a friss U17-es Európa-bajnok Dárdai Bence is a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságba (2. Bundesliga) kieső, Dárdai Pál által irányított Hertha BSC felnőttcsapatával készül.

 

A 17 éves, német korosztályos válogatott Dárdai Bence a Transfermarkt statisztikái szerint a mögöttünk hagyott idényben 21 mérkőzésen hat gólig és 11 gólpasszig jutott a Hertha U19-es csapatában, tavaly október óta a német U17-es válogatottban nyolc mérkőzésen két gólt szerzett, s megnyerte a Magyarországon rendezett korosztályos Európa-bajnokságot is.

A fiatal középpályás a kontinensviadal után hazánkban egy gálamérkőzésen is pályára lépett számos korábbi válogatott labdarúgó mellett édesapja oldalán, s az új idényre való felkészülést már a Hertha BSC felnőttcsapatánál kezdte meg – derült ki a Berliner Kurier cikkéből.

Dárdai Bence fiatalabb bátyja, a 21 éves Dárdai Márton három éve számít a Hertha alapemberének, hiszen az első csapatban már 42 mérkőzésen lépett pályára, míg a legidősebb testvér, Dárdai Pál a Fehérvár FC-ben futballozik.

A Berliner Kurier megjegyezte, hogy a Herthánál komoly megszorítások vannak a játékoskeretben, ezért számos fiatal tehetségnek lehetőséget ad Dárdai Pál vezetőedző, aki hangsúlyozta, hogy most is több fiatalt felvisz a felnőttekhez, mert „harcolnak, megvan bennük az akarat és a szív.”

Legfrissebb hírek

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Dárdai Márton megsérült, kihagyja az idényhajrát

Légiósok
2026.05.08. 18:36

Dárdai Mártonra ismét szemet vetett az Augsburg – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.01. 12:50

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom

Légiósok
2026.04.25. 09:30

Dárdai Pál: Először szépen szólok, utána hangosan figyelmeztetek, aztán „lapát” – VIDEÓK

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 12:41

Bundesliga: nagyobb lett a bajnoknak járó tál

Német labdarúgás
2026.04.15. 13:22

Eta, az úttörő – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2026.04.14. 23:58
Ezek is érdekelhetik