Népsport: közértreklám dobókörből, súlygolyóval

Történelmi Európa-bajnokság volt az 1966-os Budapesten, akkor volt ugyanis először nemvizsgálat (korabeli megjelöléssel: szexvizsgálat) a női mezőnyben. A nemzetközi szövetség már 1946-ban megkövetelte az igazolást, de megelégedett a csapatorvosok bejelentésével. Budapesten még nem a kromoszómák döntöttek (egy évvel később Kijevben, az Európa-kupán már igen), a külső testi megjelenést ellenőrizték.

Ennek jegyében fontos részlet, hogy az esélyesek közül többen visszaléptek. A szovjet csapattal nem jött el két olimpiai bajnok, a súlylökésben és diszkoszvetésben első (1964) Tamara Pressz és húga, a 80 m gáton (1960) és ötpróbában (1964) győztes Irina. Visszamondta az indulást a távolugró Tatjana Scselkakova, s nem versenyzett a romániai Balázs Jolán sem – mindketten a világranglista éléről mondtak nemet. A legérdekesebb a lengyel Ewa Klobukowska esete, aki Budapesten átment a vizsgálaton, megnyerte a 100 métert, aztán egy év múlva a kromoszómateszten fennakadt. Hivatalosan persze nem derült ki a valós ok, de a budapesti hiányzók rövid időn belül visszavonultak. (Nem mellékesen közülük például Balázs anyuka lett.) Mindez persze hatvan esztendeje nem volt nyilvános, az viszont igen, hogy Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke a verseny fővédnöke.  

A Népsport mindent megtett az Európa-bajnokság népszerűsítéséért: „Olyan versenyeknek leszünk boldog tanúi, amilyenre a sportrajongóknak alig akad alkalmuk egész életükben, s a hatalmas eredmények láttán biztos, hogy mindenki egy-egy felejthetetlen élmény emlékét viszi magával a Népstadionból.” A szervezőbizottság felkérte az üzemeket, a sportköröket, hogy propagálják az Eb-t, terjesszék, árulják a jegyeket, olvasói leveleket produkált a Népsport szerkesztősége, némi szájbarágás sem hiányzott: „A sportcsemegékre éhes pestiek jól tudják, hogy az Európa-bajnokság sok ínyencséget tartogat számukra.”

Nem mellesleg így volt, ráadásul a magyarok sem szerepeltek rosszul, egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel zártak.

A sort Mecser Lajos kezdte 10 000 méteren. A keletnémet Jürgen Haase mögött lett második. Nagy csatában, ám azonnal előkerültek a fanyalgók, hogy rosszul taktikázott, senkit sem érdekelt, hogy élete addigi legjobbját futotta. 

Munkácsi Antónia is második lett – 400 méteren. Ő a csehszlovák Anna Chmelkovával vívott nagy versenyt. „A célegyenes bejáratánál még a magyar lány volt elöl. A cél előtt 80 méterrel Chmelková egyszerre belevágott, bebizonyította, hogy mennyi van még benne, lépésről lépésre növelte előnyét. Munkácsi tartotta a második helyet, küzdőerényeit megcsillogtatva, fél méterrel biztosította az ezüstérmet. Minden dicséretet megérdemel, eddigi legjobb idejével küzdötte ki a váratlan második helyet.”

És jött Varjú Vilmos. Címvédőként (1962, Belgrád), olimpiai bronzérmesként (1964, Tokió), és persze, hogy nagy ováció közepette. Elsőre 19.43 métert ért el, és végül ezzel lett Európa-bajnok. „Ő volt az egyetlen a legesélyesebb indulók közül a feszült légkörben, aki meg tudta közelíteni idei legjobb eredményét” – írta a Népsport, főként azt látva, hogy a szintén esélyes lengyel Wladislaw Komarnak nem ment, harmadik lett. Varjú így beszélt: „Minden versenyt el lehet veszíteni, így ma sem vettem biztosra győzelmemet. Nem mondom, a formaidőzítésemmel elégedett voltam. Még nagyobb dobást vártam magamtól. Jellemző, hogy az első lökésem, amit biztonsági dobásnak szántam, az sikerült a legjobban. Később, amikor nagyot akartam lökni, már nem ment”. És még hozzátette: „Rendesen dolgozom munkahelyemen, a KÖZÉRT-nél, ahol nemrég neveztek ki főinstruktornak.” Azt pedig mi tesszük hozzá, hogy az 1971-es bajnokságon felállított, 20.45 méteres magyar csúcsát csak 30 évvel később sikerült megdönteni (Bíber Zsolt: 20.47).

Mi tagadás, Zsivótzky Gyulától is aranyérmet várt mindenki kalapácsvetésben, de ezúttal sem bírt a szovjet Ramuald Klimmel, több mint négy méterrel kapott ki tőle, „hiányzott belőle a robbanékonyig, az igazi erő”. A magabiztos Klim győzelme nem volt vitás, „Zsivótzky jelenlegi formájában nem tudta megszorítani”. Klim arról beszélt, hogy Zsivótzkynak már gátlásai vannak vele szemben. Aztán a mexikóvárosi olimpián (1968) megtört a jég, Zsivótzky jobb volt – nyolc centivel.

Női 800 méteren Nagy Zsuzsa remekelt. A jugoszláv Vera Nikolics az első száz után „ahogy várható volt, kitűnő iramot diktált. 400-nál 59.2-es nagyszerű időt mutatott az óra. Nagy Zsuzsa hamarosan mögéje helyezkedett, a csengetés előtt azonban az előretörő Gleichfeld leszorította a második helyről. A kanyarban a magyar versenyző egészen kihúzódott és egy ideig úgy látszott, hogy leszakad, a közönség biztatása közben a túlsó egyenes közepén azonban már újra felzárkózott. Az utolsó kanyar végén hangos lett a stadion. Nikolics biztosan vezetett, látszott, hogy van ereje a hajrára is. Zsuzsa megkezdte előnyomulását, a célegyenesben biztosan húzott el Gleichfeld mellett. Zsuzsa második helye nem volt vitás”. Nagy Zsuzsa nyilatkozata sokatmondó: „Amikor elkezdtem, imádtam az atlétikát, a futást. Ma már csak nagyon szeretem. Miért? Sokszor voltam sérült, és sokszor nagyon fájnak a régi sebek. Egyre jobban fájnak…”

Hármasugrásban Kalocsai Henriknél a versenyzése volt meglepetés, nem a bronzérme, ugyanis korábban gyakran megesett, hogy belépések után csak valamelyik utolsó vagy éppen a legutolsó kísérletével ért el jó eredményt. „Ezúttal felnőtt a feladathoz” – írta a Népsport, harmadik helye azért is dicséretes mert a kétszeres olimpiai és Európa-bajnok lengyel Józef Szmidt csak az ötödik helyen végzett.

Az utolsó nap meglepetésembere Tóth Gyula volt, aki maratonin lett bronzérmes. „Dübörgő taps üdvözölte az ózdi fiút, amikor harmadikként fordult a salakra a stadion északi kapuján, és minden várakozást felülmúlva, első igazán nagy versenyén nagyszerű harmadik hellyel öregbítette a magyar maratoni futók jó hírnevét” – tudjuk meg a tudósításból, azt pedig ezek után mondani sem kellett volna, hogy „a 20 éves elektrotechnikus szívós, szorgalmas, céltudatos és akaraterős versenyző”.

Az Európa-bajnokság végül nagy siker lett, a közönség sem hiányzott, 30 és 50 ezer közötti volt a nézőszám. Az utolsó napi összesítéskor derült ki, hogy 953 atléta versenyzett 36 számban, és az is, hogy Varjú Vilmos kapta a finn köztársasági elnök, Urho Kekkonen által a legjobb magyar versenyzőnek felajánlott ezüstserleget. Kekkonen magasugró volt, 1924-ben finn bajnok, 1937 és 1946 között a Finn Olimpiai Bizottság elnöke, de hogy miért éppen a legjobb magyarnak ajánlott föl díjat, nem tudható, legfeljebb sejthető. Már a húszas években járt Magyarországon, atlétaként és sportvezetőként is kapcsolatban állt a mieinkkel, s államfőként is ápolta a két ország baráti viszonyát.

A záróünnepség után még hetekig téma volt az Eb sikere, a legkülönfélébb ürüggyel. Például: „Végre láttunk és hallottunk nemzetközi sporteseményen egy olyan reprezentatív nagy zenekart, amelynek közreműködése nagyban hozzájárult az Eb sikeréhez. Köszönet illeti a Honvédelmi Minisztérium Központi Fúvószenekarát, mert impozáns létszámával és a himnuszok, valamint az indulók tökéletes előadásával remekelt” – írta Csiky Iván Várpalotáról.

EMLÉKEZTETŐ

8. ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG
1966. augusztus 31.–szeptember 4.
Budapest, Népstadion
Férfiak. 10 000 m. Európa-bajnok: Jürgen Haase (NDK) 28:26, 2. Mecser Lajos 28:27, 3. Mikityenko (Szovjetunió) 28:32. Maratoni. Eb: James Hogah (Nagy-Britannia) 2:20:04, 2. Vandendriessche (Belgium) 2:21:43, 3. Tóth Gyula 2:22:02. Hármas. Eb: Georgi Sztojkovszki (Bulgária) 16.67, 2. Rückbom (NDK) 16.66, 3. Kalocsai Henrik 16.59. Súly. Eb: Varjú Vilmos 19.43, 2. Karaszjov (Szovjetunió) 18.82, 3. Komar (Lengyelország) 18.68. Kalapács. Eb: Ramuald Klim (Szovjetunió) 70.82, 2. Zsivótzky Gyula 68.62, 3. Beyer (NSZK) 67.28
Nők. 400 m. Eb: Anna Chmelková (Csehszlovákia) 52.9, 2. Munkácsi Antónia 53.9, 3. Noirot (Franciaország) 54.0. 800 m. Eb: Vera Nikolics (Jugoszlávia) 2:02.8, 2. Nagy Zsuzsa 2:93.1, 3. Gleichfeld (NSZK) 2:03.7