Tom Brady megdöntötte Bernie Kosar rekordját

Vágólapra másolva!
2010.12.27. 01:29
null
Tom Brady és Danny Woodhead gratulál egymásnak (Fotó: Reuters)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszának 16. fordulójában Tom Brady három TD-passzt kiosztva vezette győzelemre a New England Patriotsot, amely a Buffalo Bills elleni 34–3-as sikerével megnyerte az Amerikai főcsoport Keleti divízióját, így a rájátszás során végig pályaelőnyt élvezhet.

 

A 27 passzal próbálkozó Brady teljesítményét most sem csúfította interception, így megdöntötte Bernie Kosar ligarekordját. A magyar származású irányító a Cleveland Browns színeiben 1990-ben és 1991-ben 308 passzt jegyzett sorozatban labdaeladás nélkül, míg Brady most már 319-nél tart.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2010-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A New York Jets kikapott ugyan 38–34-re Chicagóban, ám így is bejutott a rájátszásba, mivel hosszabbításban a Jacksonville is vereséget szenvedett hazai pályán a Washingtontól.


Ugyancsak készülhet a playoffra – mégpedig egymás után a harmadik idényben – a Baltimore, amely 20–10-re nyert Clevelandben.

A Green Bay Packers Aaron Rodgers vezérletével (404 passzolt yard, 4 TD-átadás) végig vezetve magabiztos győzelmet aratott a New York Giants ellen, így továbbra is bízhat a rájátszásban. Ehhez egy hét múlva a Chicagót is felül kell múlnia.

A San Diego számára viszont már nincs remény, a Chargers Cincinnatiben elszenvedett veresége azt is jelenti, hogy a Kansas City megnyerte az AFC Nyugati csoportját.

Josh Freeman és LeGarrette Blount is remekelt a Tampa Bayben, amely 38–15-re verte meg a Seattle-t. A másodéves irányító 5 TD-passzal, az újonc futó 164 futott yarddal zárt.

 

 NFL
ALAPSZAKASZ, 16. FORDULÓ
Chicago Bears–New York Jets   38–34
Miami Dolphins–Detroit Lions  27–34
Denver Broncos–Houston Texans  24–23
Green Bay Packers–New York Giants  45–17
Cleveland Browns–Baltimore Ravens  10–20
Buffalo Bills–New England Patriots  3–34
Oakland Raiders–Indianapolis Colts  26–31
Kansas City Chiefs–Tennessee Titans  34–14
St. Louis Rams–San Francisco 49ers  25–17
Cincinnati Bengals–San Diego Chargers  34–20
Tampa Bay Buccaneers–Seattle Seahawks  38–15
Jacksonville Jaguars–Washington Redskins  17–20 – h. u.
Atlanta Falcons–New Orleans Saints kedd, 2.30 (magyar idő szerint)
Philadelphia Eagles–Minnesota Vikings  szerda, 2.00 (magyar idő szerint)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Pittsburgh Steelers–Carolina Panthers  27–3
Arizona Cardinals–Dallas Cowboys  27–26

 

Legfrissebb hírek

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
7 perce

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
15 perce

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
54 perce

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
1 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2 órája

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik