Joao Barbosa a születésnapján EPT-győzelemmel lepte meg magát

2008.12.02. 15:42
Címkék
A budapesti verseny után a PokerStars Europen Poker Tour Varsóba érkezett, és a játékosok ismét összecsaphattak a több százezer eurót érő első hely megszerzéséért.
A győztes: Joao Barbosa
A győztes: Joao Barbosa
A győztes: Joao Barbosa
A győztes: Joao Barbosa
A Budapesten megrendezett forduló egyik érdekessége volt, hogy az olasz Gino Alacqua a negyedik napon a döntő asztala mellett ünnepelhette a 47. születésnapját.

Szépen tette, hiszen a hatodik helyezéssel több mint 100 000 eurót kasszírozott.

A varsói versenyen megismétlődött a helyzet, de ezúttal a portugál Joao Barbosa ébredt reggel azzal az érzéssel, hogy születésnapja van, ráadásul az EPT aktuális fordulójának döntő asztalára is bejutott.

Valószínűleg adott némi pluszt neki ez az érzés, mert szenzációs lapokat kapott, és persze a tudása is magabiztossá tehette.

Bár a harmadik legkevesebb zsetonnal került a döntő asztalra, sorra hullottak ki a riválisok, miközben Ő csak gyűjtögette a „kis korongokat”.

Végül a német Nico Behlinggel maradtak párbajban, és zsetonelőnyét kihasználva Joao Barbosa a 23. vakszinten két párral elnyerte ellenfele összes pénzét, így a 26. születésnapján megnyerte a viadalt.

A Nemzeti Sport Online Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.

www.poker24.hu
Bár a varsói rendezvény díjazása szerényebb volt, mint a magyarországi fordulóé, ekkora ajándékot valószínűleg így is ritkán kap az ember: Joao Barbosa 367 141 euróval lepte meg magát.

A következő fordulóban, Prágában már figyelni kell, ezúttal kinek lesz születésnapja, hiszen a jelek szerint ez döntő asztalra jutást jelenthet...

A VÉGEREDMÉNY

1. Joao Barbosa 367 141 euró
2. Nico Behling 205 270 euró
3. Dario Minieri 123 162 euró
4. Atanasz Georgiev 87 973 euró
5. Arnaud Mattern 72 724 euró
6. Szergej Scserbackij 57 476 euró
7. Andrea Benelli 45 746 euró
8. Ludovic Lacay 32 843 euró
9. Michael Muheim 21 114 euró
Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
18 perce

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
19 perce

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
27 perce

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
48 perce

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
58 perce

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
1 órája

Antonelli már a Q1-ben autót tört; folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
1 órája