Póker: újra nyílt a küzdelem a „durrrr Challenge”-ben

2009.06.12. 23:40
Címkék
Tom „durrrr” Dwan és Patrik Antonius folytatta párbaját, az amerikai játékos néhány leosztás alatt kiegyenlítette korábbi tetemes hátrányát.
Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Az interneten zajló „durrrr Challenge”-et hosszabb ideje pihentette a két résztvevő, a sűrű, programokkal teli naptárba Tom Dwan és Patrik Antonius nem tudta beilleszteni kettejük fogadáson alapuló kártyacsatáját. Viszonylag hosszú ideje szünetelt a párbaj, amelyben a finn pókeres jelentős előnyt tudhatott magáénak.

Az utóbbi héten azonban kétszer is időt szakított a kihívásra a két netes profi. Az első találkozó 215 leosztásig tartott, Dwan 36 ezret faragott hátrányából, majd a minap kicsit hosszabb időre tartották fel egymást a felek. A 786 parti alatt „durrrr” gyakorlatilag ledolgozta majdnem négyszázezres hátrányát. Az amerikai játékos 376 ezer dolláros pluszban zárta a legutóbbi összecsapást, így Antonius előnye 30 ezer körülire csökkent. Az 50 ezer leosztásig tartó, négyasztalos omaha párbajban eddig 16 124 partit játszottak le a felek.

A Poker24.hu legfrissebb híre: Elmaradt a kilencedik karkötő
Legfrissebb hírek

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
3 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
21 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
35 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
40 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
43 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája