Póker: harmincmilliót ért a negyedik hely a WSOP-n a magyar játékosnak

2011.06.15. 14:46
Címkék
Remek magyar szerepléssel ért véget a World Series of Poker (WSOP) ezer dolláros nevezési díjú No Limit Hold'em versenye: Fridvalszki Richárd a negyedik, Kwaysser Valdemár Ákos (Luigi) pedig a huszonharmadik helyen végzett.

A viadal harmadik napjára 24-en térhettek vissza, a tavaly világbajnoki címet szerzett Luigi korán kiesett, másodikként búcsúzott – nyereménye 14 116 dollár volt, azaz több mint két és fél millió forint. Ellenben Fridvalszki igencsak elemében volt. Magabiztosan húzta be a partikat, amikbe beszállt, s ugyan sohasem tartozott az élmezőnybe, mindig ott volt a továbbjutók között. Így aztán szépen lassan a döntő asztalon találta magát.

Nem sokkal később azonban már az égiek sem segíthettek honfitársunkon, aki végül a versenyt megnyerő Jason Somerville ellen esett ki, és végzett a negyedik helyen – ezzel 156 ezer dollárt, azaz csaknem harmincmillió forintot tehetett zsebre.

A további részletekről a pokermania.hu-n olvashat.

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
16 perce

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
17 perce

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
25 perce

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
46 perce

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
57 perce

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
1 órája

Antonelli már a Q1-ben autót tört; folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
1 órája