• Élő
Labdarúgó NB I
3 perce

NB I: a Paks a második félidő elején szépített az ETO FC ellen

A tolnaiak letaszíthatják a dobogóról a címvédőt.

Súlyos sérülést szenvedett Tóth Milán, nyolc hónap kihagyás vár rá

A Vasas támadóját az MTK elleni bajnokin kellett lecserélni.
Labdarúgó NB I
3 órája

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Kiesési helyosztót és dobogós pozícióért zajló rangadót is rendeznek szombaton.
Labdarúgó NB I
4 órája

„Szó sincs arról, hogy feszültség vagy konfliktus lenne” – Erős Gábor nem mondott le a Vasasnál

„A vezetőség és a csapat részéről is abszolút él a bizalom felém, az eredményekkel sincs probléma, folytatjuk a közös munkát.”
Labdarúgó NB I
5 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Erős Gábor személyes okokból nem vett részt a sajtótájékoztatón, melyen Pinezits Máté azt mondta, az élet most visszaadott valamit az MTK-nak abból, amit eddig elvett.
Labdarúgó NB I
19 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

A Vasas emberelőnyben is pont nélkül maradt.
Labdarúgó NB I
19 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Megszakadt a kék-fehérek rossz sorozata – a két csapat 165. első osztályú mérkőzésén az angyalföldieknek semmi sem akart összejönni, s ezen még Kovács Patrik kiállítása sem változtatott.
Labdarúgó NB I
20 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Viszont a Kisvárdát zárt kapuk mögött fogadják majd a kispestiek.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Jó formában van a zalaegerszegiek fiatal brazil támadója.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Az utolsó Honvéd az utolsó előtti Nyíregyházához látogat – egy győzelemmel előzhet ♦ Kilenc és fél év után lesz újra MTK–Vasas találkozó az élvonalban.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Az MTK játékosa azt reméli, korábbi csapata, a Vasas ellen nemcsak helyzeteket alakítanak majd ki, de azokból gólokat szerezve otthon is tartják a három pontot.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:19

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Szuhodovszki Somát egy elkésett becsúszás miatt állították ki múlt szombati Paks elleni bajnokin.
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Az oda-visszavágós párharc október 28-án 18 órától az Új Hidegkuti Nándor Stadionban kezdődik.
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 16:27

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Négy válogatott mérkőzésen kezdett, Grúzia ellen Kerkez Milos győztes fejesét készítette elő, majd a hétvégén Győrben ő döntötte el a rangadót – a támadó nagypapájáról, a fodrászatról és a bőrére került gyerekrajzról is beszélt.
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 10:22

A térde sem kényszerítette térdre Kinyik Ákost

„Már a sérülés pillanatában tudtam, nem néhány napos kihagyás lesz, és még Törökországban kiderült, elülső keresztszalag-szakadásom van.”
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 09:42

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

A Puskás Akadémia és a Zalaegerszeg is négy játékost ad a forduló válogatottjába.
Labdarúgó NB I
2026.10.13. 13:22
Labdarúgó NB I
2016.02.06. 16:53

Felkészülés: a szlovák élvonal 11.-je megverte az NB I 4.-jét

A Törökországban edzőtáborozó Paks felkészülési mérkőzésen 2–0-s vereséget szenvedett a szlovák élvonalban utolsó előtti, 11. helyen álló ZP Sport Podbrezovától.
Labdarúgó NB I
2016.02.06. 16:22

Felkészülés: Elek ismét betalált, hazai pályán nyert a DVTK

A labdarúgó NB I tavaszi szezonjára készülő DVTK felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte a román másodosztályban szereplő Olimpia Satu Mare együttesét. A diósgyőri csapat góljait Elek Ákos és Bacsa Patrik szerezte.
Labdarúgó NB I
2016.02.06. 15:55

Felkészülés: második szombati meccsét már megnyerte az MTK

Az MTK labdarúgócsapata – a Mezőkövesddel játszott döntetlen után – a második szombati felkészülési mérkőzésen 3–0-ra nyert a Rákosmente KSK ellen.
Labdarúgó NB I
2016.02.06. 15:13

Felkészülés: a fiatal kispesti a Sopronnak is betalált

A Bp. Honvéd labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 4–1-re nyert a másodosztályú Sopron ellen.
Labdarúgó NB I
2016.02.06. 13:44

Felkészülés: az MTK nem bírt másodosztályú ellenfelével

A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel.
Labdarúgó NB I
2016.02.06. 12:47

Felkészülés: Korcsmár Zsolt bemutatkozott, a Vasas kikapott

Elek ismét betalált a DVTK-ban • A PAFC hat, a Honvéd négy gólt hintett • Kikapott a Paks.
Labdarúgó NB I
2016.02.06. 12:42

Újpest: a lilák 300 milliót kaphattak Diagne-ért

A Tiencsin Teda megerősítette a szenegáli csatár érkezését.
Labdarúgó NB I
2016.02.06. 09:29

Program: hat NB I-es futballcsapat lép pályára

Szombaton hat NB I-es labdarúgócsapat játszik felkészülési mérkőzést, az MTK kettőt is. Íme, az élvonalbeli és a másodosztályú csapatok mai találkozói.
Labdarúgó NB I
2016.02.05. 23:32

NS: Király, a nyugalom szobra; Diagne és a cserbenhagyás – szombat

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.
Labdarúgó NB I
2016.02.05. 18:34

Újpest: „Nem fejezem be” – Kabát Péter üzent a „károgóknak”

„Mindenkinek bebizonyítom, hogy lehet rám számítani” – írta a csatár a közösségi oldalon.
Labdarúgó NB I
2016.02.05. 16:18

Vasas: Középtávon a külföldi szerződés a célom – Korcsmár

A védő szeretne ott lenni a franciaországi Eb-re utazó válogatott keretében.
Labdarúgó NB I
2016.02.05. 14:23

DVSC: az új légiós elmondta, miért épp a Lokit választotta

A minap három évre szerződtetett bosnyák labdarúgó, a Zeljeznicartól érkező Ognjen Djelmic több ajánlat közül választotta a DVSC-Teváét – el is mondta a debreceni klub honlapjának, miért döntött így.
Labdarúgó NB I
2016.02.05. 14:07

Vasas: Korcsmár Zsolt másfél évre aláírt – hivatalos

A 27 éves játékos péntek délután már együtt edzett az angyalföldiekkel.
Labdarúgó NB I
2016.02.05. 13:49

Honvéd: nincs pénz edzőtáborra, a próbajátékost visszahívta az MTK

George F. Hemingway elmondta, Prosser Dánielről jó véleménnyel volt a Reading.
Labdarúgó NB I
2016.02.05. 11:51

Újpest: Diósgyőrből érkezhet Diagne utódja

A Nemzeti Sport Online úgy értesült, hogy Nebojsa Vignjevics, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője Miroszlav Grumicsot, a Diósgyőri VTK szerb támadóját szemelte ki a Kínába szerződő Mbaye Diagne pótlására.
Labdarúgó NB I
2016.02.05. 11:07

Videó: Lamah begurította, Radó belőtte, így nyert a Fradi

A bajnoki szezon folytatása előtti utolsó felkészülési meccsén csapott össze Debrecenben a Ferencváros és a DVSC-Teva. Az első félidő remek játékát mérsékeltebb második játékrész követte. A Fradi jobban futballozott, és megérdemelten verte meg egy góllal a piros-fehéreket. Íme, a találkozó összefoglalója!

1914

/

5353