Labdarúgó NB I
17 perce

Már kétszer annyi győzelme van Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

2017 óta először most fordul elő, hogy a két csapat találkozója előtt a lila-fehérek megelőzik a táblázaton a zöld-fehéreket.

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Gambiai támadóval, Besiktas-játékossal és egy klub nélküli magyar középpályással válhat teljessé a győri keret.
Labdarúgó NB I
2 órája

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalaegerszeg – hivatalos

Tavasszal az osztrák élvonalban játszott a 190 centiméteres bosnyák-montenegrói játékos.
Labdarúgó NB I
4 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Máté Csaba: Nagyon szerettem volna Nyíregyházára igazolni, örülök, hogy ez megvalósult.
Labdarúgó NB I
5 órája

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Ugyanakkor sok idő nincs az építkezésre, vasárnap már a Kispestet fogadja az ETO.
Labdarúgó NB I
5 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Az FTC középpályása szerint egyáltalán nem volt könnyű az ETO elleni mérkőzés.
Labdarúgó NB I
7 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

KEZDÉS: 18.30. A nyíregyháziak 19 éves kapusa beszélt a nem mindennapi bemutatkozásról, az álomkergetésről, a mai napig tartó szerelemről, az áldozathozatalról, és persze a Vasas elleni pénteki bajnoki is szóba került.
Labdarúgó NB I
7 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

A tolnaiaktól védőt nézett ki a Diósgyőr, a Szpari csatára Szentlőrincre került.
Labdarúgó NB I
7 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

A DVSC kölcsönvette a játékost, de opciós joggal rendelkezik a szerződtetésére.
Labdarúgó NB I
14 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

A vártnál talán könnyebb győzelmet aratott a Magyar Kupa címvédője.
Labdarúgó NB I
16 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

„Más véleménye nem az én dolgom” – mondta a meccset követő sajtótájékoztatón a Ferencváros vezetőedzője, aki maximálisan elégedett csapata játékával a 3–0-s győzelem alkalmával.
Labdarúgó NB I
16 órája

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezárt a magyar átigazolási piac

Amos Youga a Kisvárdánál kötött ki, gólerős bosnyák támadót igazolt a címvédő ETO.
Labdarúgó NB I
17 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Az ETO-drukkerek leginkább korábbi vezetőedzőjük iránti ellenérzéseiknek adtak hangot az NB I-es idény eddigi legnagyobb rangadóján, de a pályán nem volt kérdés.
Labdarúgó NB I
18 órája

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Borbély Balázs újra Győrben, immár ferencvárosi edzőként. Drukkerek válaszoltak az NSO Tv-nek az idény eddigi legnagyobb rangadója előtt.
Labdarúgó NB I
20 órája

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

A 30-szoros válogatott játékosról májusban derült ki, hogy nem marad Debrecenben.
Labdarúgó NB I
20 órája

A DVTK kölcsönvette a Honvéd támadóját – hivatalos

A 31 éves játékos az előző idényben kivette a részét a feljutásból, most ismét az NB II-ben szerepelhet.
Labdarúgó NB II
20 órája
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 19:16

FTC: a TF hallgatói a zöld-fehérek edzésén is teljesíthetik gyakorlatukat

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, valamint az FTC Labdarúgó Zrt. utánpótlása a jövőben együttesen vesz részt az SE-TSK (TF) labdarúgó-szakedző szakán tanuló hallgatók képzésében – olvasható az ftc.hu-n.
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 19:05

DVTK: a szerb védő figyelmeztet, a focit nem szépségre játsszák

A DVTK pénteken egygólos vereséget (2-1) szenvedett Kispesten a Bp. Honvédtól az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A miskolciak szerb védője, Szavo Rakovics a klub honlapjának adott nyilatkozatában arra figyelmeztetett: a futballt nem szépségre játsszák.
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 19:04

Vasas: nem készültek külön a Csaba ellen, de Sütő nélkül is nyerni mennek

A Vasas labdarúgócsapata már hétfő délután útra kelt Békéscsabára, ahol kedden Magyar Kupa-mérkőzést játszik Marijan Vlak együttese. A horvát edző elárulta a szakosztály hivatalos honlapjának, az fcvasas.com-nak: külön nem készültek a viharsarkiak ellen, de egyértelmű cél a továbbjutás.
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 18:32

Pápa: Artner az első számú jelölt, munkaadói marasztalják a trénert

A tréner Szombathelyen már korábban dolgozott együtt a Lombard tulajdonosával.
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 16:00

NB I: Kassai vezeti a Debrecen-Honvédot - a 14. forduló játékvezetői

A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján ismertette az NB I 14. fordulójának játékvezetőit:
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 15:08

Ferencváros: Albert Flórián kórházban, állapota kielégítő

A ferencvárosi labdarúgóklub hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Albert Flórián, az egyesület legendás játékosa a múlt héten kórházba került, állapota kielégítő, de a héten megoperálják.
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 14:39

NB I: a Fradi célja a Magyar Kupa-győzelem és a nemzetközi szereplés

A Ferencváros–Újpest rangadóval kiemelten foglalkozott a Sport2 futballshow-ja, a Harmadik félidő. A derbit megnyerő Ferencvárost a csapat harmadik gólját fejelő Lisztes Krisztián és Orosz Pál, a szakosztályt működtető gazdasági társaság vezérigazgatója képviselte.  
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 14:28

Videó: Döme jól találta meg a posztokat a Ferencvárosnál - Bognár

Újabb bejegyzéssel jelentkezett blogjában Bognár György. Az NSO Tv szakértője a labdarúgó NB I 13. fordulójának fontosabb mérkőzéseit elemezte. A korábbi játékos elmondta, egyre inkább meglátszik Détári Lajos keze munkája a Ferencvárosnál, posztokat talált a játékosoknak, jó úton járnak, és elindulhat felfelé a csapat.
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 12:19

Már nem Véber György a Lombard vezetőedzője

A klub vezetői ma megegyeztek a szakemberrel, hogy nem folytatják a közös munkát. Artner Tamás az első számú jelölt.
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 12:12

Lombard FC: Véberrel közös megegyezéssel szerződést bontottak

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Véber György vezetőedzővel ma tárgyalóasztalhoz ült a Lombard FC vezetősége – a megbeszélésnek az lett a vége, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak a szakemberrel.
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 12:04

Videoton: 7 év után kapott ki kétszer egymás után, rúgott gól nélkül a csapat

A Videoton labdarúgócsapata tegnap a Győri ETO-tól 1–0-s vereséget szenvedett az NB I 13. fordulójában. Elek Ákosék múlt héten a Kecskeméttől kaptak ki 2–0-ra – hét év után először fordult elő, hogy két egymást követő meccsen, rúgott gól nélkül kapott ki a fehérvári csapat.
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 11:54

Lombard FC: a klub vezetői Budapesten tárgyalnak Véber György jövőjéről

A Lombard FC vezetői ezekben az órákban találkoznak Budapesten Véber Györggyel, a pápai csapat vezetőedzőjével, akinek a jövőjéről egyeztetnek.
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 10:41

Csertői: Magyarország legjobb csapatát győztük le

„Mindent sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk, szenzációs góllal nyertünk.”
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 09:20

Tekintse meg az NB I 13. fordulójának összes gólját!

Dudás-bomba a bajnoknak, Lisztes „felhőfejese”, Honvéd-fordítás, pazar Bori-szabadrúgás.
Labdarúgó NB I
2011.10.24. 09:03

Ferencváros: Juha Hakola panenkázni akart, de meggondolta magát

A Ferencváros annak ellenére nyert 3–0-ra szombaton az Újpest elleni derbin, hogy a finn Juha Hakola tizenegyest rontott. A támadó elmondta, a csehszlovák Antonín Panenka elhíresült tizenegyesét akarta utánozni, de az utolsó pillanatban meggondolta magát.
Labdarúgó NB I
2011.10.23. 21:08

Győri ETO: Ji-Paraná az orvosi kocsin sérült le, de nincs nagy baja

Ji-Paranát, a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO brazil játékosát a Videoton ellen 1–0-ra megnyert bajnokin görcs miatt le kellett cserélni, ám a középpályást szállító orvosi kocsi a falnak ütközött, ami miatt a futballista lába sebes lett.

3448

/

5338