Légiósok
16 órája

Balogh Botond csapata megfosztotta veretlenségétől a Galatasarayt

Sallai Roland beadása után Osimhen a kapuba talált, de les miatt nem adták meg a gólt.
18 órája

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

2025. 11. 08.

A Liverpool megkezdte a tárgyalásokat Szoboszlai szerződéshosszabbításáról – sajtóhír

2025. 11. 07.

Pintér Dániel megsérült az Inter Miami edzésén, könyökműtét vár rá

Mocsi Attila: Érzem, hogy vezérként tekintenek rám a Rizesporban

„Egyre jobban érzem magam fizikailag és mentálisan, megy a játék, szóval bizakodom a jövőt illetően.”
Magyar válogatott
2025.11.06. 09:54

Ha a Liverpool nyer, mindannyian nyerünk – egy este az Albertben

A The Albert már messziről jelezte, hogy nem egyszerűen italokat mérnek benne, hanem hangulatot.
Bajnokok Ligája
2025.11.06. 06:32

Meg kell műteni Tóth Balázst, kihagyja a vb-selejtezőket

Valerien Ismaël szerint „nem tűnik jónak a helyzet”, nem is az: még ezen a héten sor kerül az operációra.
Légiósok
2025.11.05. 18:46

A 20 éves magyar csatárnak Brazíliában imába foglalták a nevét

Ahol a hátrapassz tilos, a vereség szégyen, a győzelemért ütnek is, az utcán pedig sokan pisztollyal járnak – Barkóczi Benedek nem mindennapi történetei.
Légiósok
2025.11.05. 11:24

Tóth Balázst sérülés miatt lecserélték – nagy fájdalmai nem voltak, vizsgálatok várnak rá

Tóth Balázst a rendes játékidő utolsó perceiben ápolni kellett, ami után sántikálva hagyta el a pályát. Szerda délutánra, kora estére várható pontos diagnózis.
Légiósok
2025.11.05. 11:16

Szoboszlai Dominik: A legfontosabb az, hogy visszatértünk a győztes útra

A Liverpool magyar középpályása a budapesti BL-döntőről, kedvenc posztjáról és a csapatot sokszor kritizáló Jamie Carragherről is beszélt.
Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:12

Háromszoros BL-győztes Milan-ikon lett Nagy Ádám csapatának az edzője

Roberto Donadoni korábban az olasz válogatottat, a Napolit és a Bolognát is irányította.
Légiósok
2025.11.04. 18:58

Liga 2: korai gólok hozták meg a Sepsi győzelmét

A szezon során először győzött le a feljutási harcban közvetlen riválisnak számító ellenfelet a Sepsi OSK a román másodosztályban.
Légiósok
2025.11.04. 18:24

Tóth Balázs: Az öltözőben megtapsolt az egész csapat, libabőrös lettem

A négyszeres válogatott kapus élete egyik legnagyobb védését mutatta be a Blackburnben az elmúlt hétvégén, erről a hárításról, a Championshipről és a nemzeti együttesről is beszélt lapunknak adott interjújában.
Légiósok
2025.11.04. 09:08

Szoboszlai Dominik: Nem reménykedni kell, hanem dolgozni

Az összezördülésről az Aston Villa kapusával, Emiliano Martínezzel: „Semmi különös nem történt, csak megkérdezte, hogy vagyok”.
Angol labdarúgás
2025.11.03. 20:53

Mocsi Attila góljával nyert a Rizespor a török bajnokságban – videó

A magyar védő a harmadik találatát jegyezte az élvonalban.
Minden más foci
2025.11.03. 20:03

Ebben a mutatóban Szoboszlai Dominik a Premier League legjobbja!

Több szerelése van, mint a francia válogatott Konaténak, jobb az osztályzatátlaga, mint Szalahnak, annyi lövésre vállalkozik, mint Gyökeres.
Légiósok
2025.11.03. 18:57

Heti légiósprogram: Liverpool–Real Madrid után Manchester City–Liverpool

Véget ér a svéd bajnokság; az Union Berlin a Bayern Münchent fogadja.
Légiósok
2025.11.03. 13:27

Légióskörkép: válogatott védők gólpasszai és egy hatalmas gól Dunaszerdahelyről – videók

A múlt héten Redzic Damir és a szlovén élvonalban Tanyi Barnabás volt eredményes. Dárdai Márton, Willi Orbán és Szalai Attila gólpasszt adott.
Légiósok
2025.11.03. 10:12

Nego végig játszott, ikszelt a Le Havre a Toulouse-zal

Sebastian Nanasi gólja csak szépségtapasz volt a Strasbourgnak a Rennes ellen. A Lyon nem tudott győzni a Brest ellen.
Francia labdarúgás
2025.11.02. 22:42

Balogh Botond csapata megfosztotta veretlenségétől a Galatasarayt

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

A Liverpool megkezdte a tárgyalásokat Szoboszlai szerződéshosszabbításáról – sajtóhír

MAGYAR FUTBALLISTÁK ÉS EDZŐK KÜLFÖLDÖN

Népszerű cikkek

Tóth Balázs szerint élete egyik legnagyobb védését mutatta be a Leicester ellen

Ez még csak a kezdet – Yaakobishvili Áron Andorrában lépne nagyot a Barcelonához vezető úton

Pintér Dániel nem volt a keretben, az Inter Miami kikapott Nashville-ben

Légiósok

Videó: micsoda védés Tóth Balázstól; újabb Tanyi-gól a szlovén élvonalban

Angol labdarúgás

Kérdés sincs? Jelenleg Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobb játékosa

Légiósok

Légióskörkép: Eppel Márton újabb gólokat lőtt az FK Csíkszeredában, Kerkez megtörte a jeget a Liverpoolban

Az elöző 90 percben ennyien voltunk a   -on
19 290
Köszönjük!
Légiósok
2010.08.05. 11:00

Tóth Balázs a holland élvonalban folytatja

A magyar válogatott futballista egy évre kölcsönbe került a VVV Venlóhoz a belga Genktől.
Légiósok
2010.08.05. 10:54

Genk: Tóth Balázs egy évig a Venlónál folytatja kölcsönben

A VVV Venlo hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a klub egy évre megszerezte kölcsönben Tóth Balázst, a Genk magyar légiósát.
Légiósok
2010.08.05. 10:05

Anglia: Gera Zoltánnal is szerződést hosszabbíthat a Fulham

A játékos menedzsere hamarosan tárgyal a futballista egy év múlva lejáró megállapodásáról.
Légiósok
2010.08.05. 09:53

Hertha: Dárdai Pál helyett horvát társa lett a csapatkapitány

Markus Babbel, a Hertha vezetőedzője úgy döntött, hogy nem Dárdai Pálnak, hanem a 30 éves Andre Mijatovicnak adja a csapatkapitányi karszalagot.
Légiósok
2010.08.04. 20:20

Légiósok: edzője dicsérte Kurucz Pétert a West Ham-fakó meccse után

Edzője szerint Kurucz Péter kimagasló teljesítményének is köszönhető, hogy a West Ham United tartalékcsapata gól nélküli döntetlenre volt képes a harmadik ligás Dagenham & Redbridge elleni szerdai felkészülési labdarúgó-mérkőzésen.
Légiósok
2010.08.04. 19:41

Felkészülés: Koman kezdett, két góllal nyert a Sampdoria

Koman Vladimir tagja volt a Sampdoria kezdő tizenegyének a szerdai felkészülési mérkőzésen, amelyen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő olasz klub 2–0-ra legyőzte Dél-Tirol válogatottját.
Légiósok
2010.08.04. 16:28

Mainz: Szalai győztes meccsen lépett újra pályára sérülése után

A hosszú ideje sérüléssel bajlódó Szalai Ádám visszatért a Mainzba: a negyedosztályú Wormatia Worms ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen lépett újra pályára.
Légiósok
2010.08.04. 12:25

1860 München: Nem megyek nyugdíjba egy labda miatt - Király

Király Gábor, az 1860 München magyar válogatott kapusa nemrég ismerkedett meg a német bajnokságra külsőleg megváltoztatott Jabulanival, ami a dél-afrikai világbajnokság hivatalos labdája is volt. Most átnevezték, Torfabrik, vagyis gólgyár lett a neve, ezt fogják használni a Bundesligában a következő szezon során. A 34 éves Király Gábor is beállt a panaszkodók táborába, neki sem tetszik a labda, de állítja, emiatt nem fogja befejezni a pályafutását.
Légiósok
2010.08.04. 11:56

Anderlecht: Nem lepett meg csapatunk összeállítása - Juhász

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk Juhász Roland csapata, az Anderlecht tegnap 3–0-ra legyőzte a walesi TNS-t, így kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel jutott tovább a Bajnokok Ligája negyedik – egyben utolsó – selejtezőkörébe. A magyar védő a mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy bár tapasztalatlanabb játékosok is szerepet kaptak a tegnapi meccsen, ez nem lepte meg őt, és jó teljesítményt nyújtottak.
Légiósok
2010.08.03. 14:31

Olaszország: Tamási Zsolt a harmadosztályban folytatja

A Parma a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Tamási Zsolt kölcsönben a Virtus Lancianónál folytatja.
Légiósok
2010.08.03. 13:53

Anglia: a Hereford menedzsere Kovács Jánost nevezte ki kapitánynak

Simon Davey, az angol negyedosztályban szereplő Hereford United menedzsere Kovács Jánost nevezte ki együttese csapatkapitányának.
Légiósok
2010.08.03. 12:14

Championship: Fülöp átment az orvosin, délután írhat alá az Ipswich-hez

Fülöp Ferenc, Fülöp Márton édesapja, egyben ügynöke arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, hogy a magyar válogatott labdarúgókapus sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon az Ipswich Townnál.
Légiósok
2010.08.03. 09:47

Brutális felkészülés: Vass Ádámot is megütötték

Az új idényre hangoló Serie A-s csapatok botrányos előkészületi találkozókat vívnak.
Légiósok
2010.08.02. 23:14

Felkészülés: Dárdai és Bogdán sem játszott két góllal nyerő csapatában

Két nemzetközi felkészülési mérkőzést is játszottak hétfő este, amelyen előfordulhatott volna, hogy magyar játékos lép pályára. A Hertha Dárdai Pál nélkül állt ki és nyert 3–1-re Riedben, míg a St. Johnstone ellen 2–0-ra győző Bolton Wanderersben Bogdán Ádám a kispadon ülte végig a találkozót.
Légiósok
2010.08.02. 19:59

Játékossors: a Sheffield Utd. tárgyal Bodnárral a szerződtetéséről

Délután beszámoltunk róla, hogy Bodnár László Angliában járt próbajátékon a másodosztályú Sheffield Unitednél. A védő azóta hazatért, de menedzsere, Kugyela Zsolt a Nemzeti Sport kérdésére elmondta, holnap megkezdik a tárgyalásokat az angol klubbal a válogatott játékos szerződtetéséről.
Légiósok
2010.08.02. 14:22

Légiósok: Torghelle egy félidőt játszott, három gólt szerzett

Torghelle Sándor három gólt szerzett a német labdarúgó-bajnokság másodosztályának rajtjára készülő Fortuna Düsseldorf legutóbbi felkészülési mérkőzésén.

870

/

931