Még több tenisz
Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék
Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban
Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett
Népszerű cikkek
Djokovics és Szabalenka összeállnak vegyes párosban a US Openen
Az idény végén visszavonul az első japán Grand Slam-torna döntős, Nisikori Kei
Bondár Anna húsz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2002.09.07. 22:42
Ez már sok volt Schalkennek
,,El kell felejtenem mindazt, ami az elmúlt két évben történt itt velem jelentette ki Pete Sampras szombaton, miután megváltotta a jegyét az US Open döntőjébe. Mondhatni, szokás szerint, hiszen egyhuzamban harmadszor jutott be a fináléba Flushing Meadowsban (apró szépséghiba csupán, hogy az előző kettőt csúnyán elbukta, egyformán három sima szettben, 2000-ben Marat Szafinnal, tavaly Lleyton Hewitt-tal szemben), és arra mérget vehetünk: Samprasra minden eddiginél nehezebb feladat vár vasárnap.

Tenisz
2002.09.07. 20:22
Sampras a US Open döntőjében

Tenisz
2002.09.06. 22:47
Horácio tanítása
"Sokan, sokszor mondták már, hogy higgadjak le, ne kockáztassak annyit a pályán, inkább próbáljak meg türelmesen teniszezni. De nem megy, mert nem azt tanították nekem, az edzőm, Horácio De La Pena is azt hajtogatja, ne hallgassak másra, hanem játsszam a saját játékomat. Rá viszont hallgatok közölte Fernando González, a chileiek legújabb büszkesége.

Tenisz
2002.09.05. 23:05
Mirnij kegyetlensége
,,Az első ponttól az utolsóig pazar derbi volt. Különösebben nem hatott meg, hogy elveszítettem az első szettet, aki ugyanis ilyenkor berezel, az még kettőt el szokott bukni, viszont éreztem, tudásom legjavára lesz szükség, mert Mirnij kegyetlenül teniszezett, sorra vagdosta be a hatalmas szerváit, ráadásul kitűnően röptézett. Szóval, örülök, hogy túl vagyok rajta jellemezte a Maksz Mirnij elleni mérkőzését Andre Agassi.

Tenisz
2002.09.05. 23:02
Ki éli túl, Hewitt vagy Agassi?
Tényleg nem találni szavakat Lleyton Hewitt teljesítményére, arra, amit ez az adelaide-i srác már most, mindössze huszonegy esztendősen tud. Például futni a végtelenségig. Szemlátomást egy nap alatt képes lenne lejátszani egy komplett Grand Slam-tornát...

Tenisz
2002.09.05. 09:31
Agassi az elődöntőben

Tenisz
2002.09.04. 22:29
Mandula Petráék meccslabdáról kaptak ki

Tenisz
2002.09.04. 22:29
Csillagpor 09.04.

Tenisz
2002.09.04. 22:28
Sampras éjjeli menedékhelye
Ki gondolta volna, hogy Samprast egyszer szabályosan "tolni kell előre az US Openen? Merthogy a szervezők ott segítik a négyszeres bajnokot, ahol csak tudják, jobb híján az adott napra készített programbeosztással. Pete barátunk rendszeres látogatója az esti programnak, ott meg küztudottan verhetetlen, immár 190-s mérleggel dicsekedhet az Openen. Azt persze senki se gondolja, hogy minden magától megy, Samprasnak igenis szenvednie kellett, mire eljutott a negyeddöntőig, egymás után olyan márkák vártak rá, mint a hatalmas adogatásairól híres Rusedski, illetve legutóbb a harmadik helyen jegyzett Haas, arról nem is beszélve, hogy este a kelleténél is párásabb a levegő, erőnlétileg tehát bírni kell strapát, ráadásul Rusedski öt, míg Haas négy szettig kínozta az egykori világelsőt.

Tenisz
2002.09.04. 11:57
Serena-Davenport elődöntő

Tenisz
2002.09.04. 09:21
Sampras nyert, Mandula kiesett

Tenisz
2002.09.03. 22:46
Hingis már Szelessel sem bír
Kezdjük a legfontosabbal: minden jel arra utal, hogy időben véget érhet az idény utolsó Grand Slam-tornája, az US Open, az esőfelhők egy időre bizonyosan ugyanis elhagyták New York légterét hétfő kora este. Azonnal be is indult a nagyüzem, a szervezők, érthető okokból, nem kímélték a szereplőket: aki elkezdte a meccsét, az be is fejezte, és ennek "örömére kis híján megdőlt egy, a maga nemében hihetetlen rekord.

Tenisz
2002.09.03. 10:53
Hewitt: marokkói ellenfél, Henman: irány haza

Tenisz
2002.09.03. 09:05
Sampras továbbjutott

Tenisz
2002.09.02. 22:35
Csillagpor 08.02.
2126
/
2145




























