La Liga: idegenben nyert a Villarreal

2005.12.11. 00:08
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tizenötödik fordulójában a dobogóra pályázó Valencia hazai környezetben pontokat veszített a kiesőjelöltek közé sorolható Athletic Bilbao ellen.
A gólnélküli első játékrészt követően a baszk vendégek szereztek előnyt Etxebarria révén, majd Villa tizenhét perc múlva egyenlített.

A Valenciának így huszonhat, a Bilbaónak tizenkét pontja van.

A másik baszk csapatnak messze nem hozott ilyen szerencsét a forduló: a Real Sociedad gárdáját két góllal verte hazai pályán a Villarreal.

A bajnokságban szintén dobogós helyekért küzdő, BL-ben is vitézkedő vendégek rögtön a találkozó elején hátrányba kerültek – Nihat lőtte a hazaiak gólját -, ám még az első félidőben Guayre egyenlített, majd a második félidőben lőtt góljával már a vezetést is átvette a Villarreal. Az argentin karmester, Riquelme gólja a hetvenkettedik percben már a biztos vendéggyőzelmet jelentette.

A Real Sociedadnak a mostani volt a második veresége az idei kiírásban, míg a Villarreal, a Valenciához hasonlóan huszonhat-huszonhat ponttal áll a tabellán.

LA LIGA, TIZENÖTÖDIK FORDULÓ:
Valencia Athletic 1-1 (0-0)
Villa 75. Etxebarria 58.
Real Sociedad Villarreal 1-3 (1-1)
Nihat 5. Guayre 36., 55.
Riquelme 72.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
23 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
2 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
2 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
2 órája