Atlético Madrid: Agüero kész távozni, hogy segítse együttesét

2009.12.01. 13:40
Címkék
Angol lapértesülések szerint a spanyol Atlético Madrid 40 millió euróra taksált argentin támadója, Sergio Agüero kész lenne távozni a nyáron, ha klubja akkor még mindig rossz pénzügyi helyzetben volna. A hírek szerint a legesélyesebb kérő a Chelsea lehet, amely azonban még januárban szerződtetné a játékost.

A „kékek” menedzsere, Carlo Ancelotti nagy csodálója a 21 éves játékosnak, és a forrás szerint már januárban szeretné megszerezni, mivel Didier Drogba és Salomon Kalou az Afrikai Nemzetek Kupáján vesz részt, ám Agüero kizárta a téli átigazolás lehetőségét.

„Megmondtam a klubnak, hogy júniusig biztosan itt maradok. Aztán meglátjuk, mi történik – kezdte nyilatkozatát Agüero – Ha a klubnak még júniusban is égető szüksége lesz pénzre, megvan a mód, hogy segítsek rajta.”

„Ez az otthonom, de ha a klubnak el kell adnia, távoznom kell. Semmit sem tudok, jelenleg a nemzetközi porondra kell koncentrálnom” – tette hozzá a Chelsea ellen kétszer is betaláló argentin.

Agüero a hét végi, Espanyol elleni 4–0-s győzelemből két góllal és két gólpasszal vette ki a részét, melynek köszönhetően a csapat feljött a 17. helyre.

Nyári átigazolását azonban megakadályozná, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kizárta a „kékeket” az átigazolásból, amelyet a vizsgálat végéig felfüggesztettek. Ám ha a klub a télen nem szerzi meg a játékost, és a kizárás életbe lép, egy időre biztosan kénytelen lesz lemondani róla.

Legfrissebb hírek

Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

Angol labdarúgás
32 perce

Az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lili is fut a Budapest Félmaratonon

Atlétika
45 perce

KONFERENCIALIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-konferencialiga
48 perce

A FIBA feloldotta az orosz kosarasok korlátozását

Kosárlabda
54 perce

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
56 perce

Népsport: közértreklám dobókörből, súlygolyóval

Népsport
1 órája

Tajti-Márton Anita a Magyar Atlétikai Szövetség új elnöke

Atlétika
1 órája

MLSZ: indul a jegyértékesítés az első két hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
1 órája